Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Csak nem gólt kapni – Az MTK is elkezdi

Új edző, új mez, új szakasz a kék-fehérek életében, ami a nyár eddigi részét illeti. Most a Vjvodina ellen mutathatja meg magát László Csaba együttese.

Magabiztosan, egészséges versenydrukkal készül az MTK a Vojvodina ellen. - fotó: nso.hu

Magabiztosan, egészséges versenydrukkal készül az MTK a Vojvodina ellen. – fotó: nso.hu

Rendhagyó helyszínen, Újpesten fogadja a Vojvodinát az MTK. Az ok a Hungária körúti létesítmény újjáépítése, így nemcsak az Európa ligában, de a bajnokságban is albérletben játszik majd a kék-fehér egylet. Rögtön rágós falat következik, hiszen a szerbek nem oly rég a honvédot verték ki meglepően simán a kupaküzdelmekből. A klub közleményt adott ki, miszerint legalább másfél órával a kezdés előtt érkezzenek meg a stadionhoz, mert rendőrségi felvezetés lassíthatja a bejutást. Illetve a jegyeket is célszerű volt elővételben megvenni. A stadionba kizárólag a névre szóló tikettekkel rendelkezőket engedik be.

És akkor lássuk, miként várja a két szakvezető, és a két csapatkapitány az összecsapást.
Az udvariassági formulát betartva a szerbek trénere osztotta meg először gondolatait a sajtó munkatársaival. „Sikerült feltérképeznünk az MTK-t – kezdte Zlatomir Zagorcic. – Tudunk minden változásról, amely ellenfelünknél történt a nyáron, valamint figyelemmel kísértük a felkészülési összecsapásaikat is. A mi pihenőnk mindössze tíz nap volt, de ezen időszak alatt az elvégzett munka sikeres volt, nincs bennünk fáradtság. Pozitívan állunk az Európa Ligához.” A szurkolókról is ejtett néhány szót a szerb szakember, aki reményét fejezte ki, hogy sok szurkoló kíséri el a Vojvodinát.

László Csaba már tudja, milyen nemzetközi kupameccsen kispadon ülni, hiszen korábban ő vezette a Ferencvárost 2004-2005-ben az UEFA kupa csoportkörébe, illetve dolgozott szövetségi kapitányként is. A magyar együttes szakvezetője is kiemelte, kevés ideje volt a társaságnak a felkészülésre, ennek ellenére felkészülten várják az esti összecsapást. „Ugyan kevés időnk volt a felkészülésre, és nemcsak az  EL-re készültünk, de minden tőlünk telhetőt megtettünk. Hazai környezetben nyerni szeretnénk. Kollégám Torghellét és Kantát emelte ki, de szeretném, ha nem kettő, hanem tizenegy játékos nevét jegyezné meg. Csapatunkban már ott a drukk, természetesen nem túlzotta, éppen egészséges mértékben.” Kérdésre válaszolva a fiatalokról is szólt László Csaba. „Többen is jó benyomást tettek rám, különösen Varga Szabolcs és Schrammel Ádám, akik meghatározó egyéniségei lesznek az előttünk álló szezon csapatának, amelyben Talabér Attila, Gera Dániel és Vogyicska Rajmond is több lehetőséget kap.” Azonban a fiatalok mellé kell a rutin is, így igazolt az MTK. Marek Strestík, Szatmári Lóránd is utóbbit képviseli. Igaz, a cseh légiós még biztosan nem léphet pályára. „Nálam nincsenek tehetségek vagy öregek, csak futballisták.” – foglalta össze László Csaba. És elérkeztünk az ellenfélhez. „A Vojvodina szeret támadni, mi pedig kontrázni, de nem szeretnénk magunkra húzni az  ellenfelet. Mi is foglalkoztatni fogjuk a védelmüket, annyit megígérhetek. Három taktikai felállást is begyakoroltunk, így a meccs alakulása is meghatározhatja a felállásunkat.”

Kanta József szerint kellőképpen felkészültek. „Kellemes teher volt számunkra a rövid szünet, mert Magyarországot képviselni mindig nagy dicsőség a nemzetközi kupákban. A váltásra is jól reagáltunk – utalt Garami József-László Csaba cserére az MTK csapatkapitánya. – Az új futballisták is jól illeszkednek a csapat játékába.” A Vojvodina elleni összecsapáson csak a kapott gól nélküli győzelemmel lenne elégedett Kanta. „Minden adott, hogy jól teljesítsünk, jó formában vagyunk és motiváltan várjuk a meccset.” – zárta a rutinos középpályás.

Helyettes csapatkapitánnyal lépnek pályára a szerbek, ugyanis Pekarity megsérült, helyét pedig Srdjan Zakula vette át. „Sikerült kielemezni az MTK-t, amely ellen töretlenül hiszünk a győzelemben.” Zakula szerint a 2-0-ás siker lenne a legmegfelelőbb a Vojvodinának.

MTK – Vojvodina (szerb)
Szusza Ferenc Stadion, 20.30, tv.: Duna World, vezeti: Paolo Valteri (olasz)

Gavalovits Sándor