Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A Kádár Tamással a kezdőjében kiálló Lech Poznan csapata a Nikoliccsal szintén a kezdőben pályára lépő Legia Varsót verte simán a Lengyel Szuperkupában, így elbukott a kupagyőztes!
Lech Poznan – Legia Varsó 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Kedziora (10′), Kaminski (35′), Linetty (87′), ill. Zyro (90+5)
Kádár Tamás és Nemanja Nikolic is kezdőként lépett pályára a Lengyel Szuperkupában az elmúlt este. Előbbi a Lech védelmét erősítette, míg utóbbi előretolt csatérként állt fel a Legia csapatában. Hamar megszületett a találkozó első gólja, ugyanis a poznani gárda már a 10. percben ünnepelhetett, amikor Kedziora talált be. A folytatás is jól sikerült a hazaiak részéről, hiszen a 35. minutumban Kaminski növelte a Lech előnyét. Több találatot már nem hozott az első játékrész, melyben mindkét csapatnak több lehetőségei is volt arra, hogy betaláljon. A fordulást követően sem igazán változott a játék képe – a Poznannál volt többet a labda, de a fővárosi klub is többször jegyezhetett fel kapura tartó lövést. Végül a hajrában még két gól is esett! A 87. percben Linetty volt eredményes, így minden eldőlt, ám még a hosszabbítás 5. percében Zyro megszerezte a varsói klub szépítő találatát. Így Kádárék vihették haza a Szuperkupát! A magyar hátvéd egy sárga lapot begyűjtött az 58. minutumban, de végigjátszotta a meccset, míg Nikolic 82 percet töltött a pályán. A Lech Poznan csapata 5 év után tudott újra Szuperkupát nyerni, és a klub történetében ez volt a 6. ilyen siker!
Nagy Dávid
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…