Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
A főszereplő szerint pont került az egyik leghosszabban nyúló átigazolási pletyka végére, ami nem csak az angol, de az olasz bajnokcsapat terveit is nagyban befolyásolta az eddigi játékospolitikában.
A brazil válogatott, és az angol bajnok Chelsea csapatának oszlopos tagja, Oscar kijelentette, hogy hiábavaló minden híresztelés, ő bizony marad a londoniaknál. A 23 éves középpályást az utóbbi időben már kész tényként ábrázolva összeboronálták az olasz bajnok, és Bajnokok Ligája-döntős Juventus csapatával, de a jelek szerint ez idén már nem jön össze. Az olaszok vezetőedzője, Massimiliano Allegri nagyon szerette volna megszerezni a Chelsea-től a középpályást a távozó Andrea Pirlo helyére, de most maga a játékos nyilatkozott az ügyben:
“Én maradok a Chelsea-ben. Nem akarok elmenni, a szerződésem még él, és nincs más célom, csak, hogy minél több trófeát nyerjek a csapattal. Szeretnénk megvédeni a bajnoki címünket, és jó lenne Európában is újra felérni a csúcsra. Minél több kupát akarok nyerni a következő idényben, de csak a Chelsea mezében!”
Világos beszéd, aminek alighanem Londonban örülnek, Torinóban már kevésbé. Massimiliano Allegri ugyanis Pirlo távozása óta igencsak meg van szorulva, és szeretne egy hasonló kaliberű középpályást igazolni, és erre Oscar tűnt megfelelőnek, valamint az angolok menedzsere, José Mourinho sem jelentette ki egyértelműen, hogy a játékos nem eladó. Ám nincs nagy mozgás a kékeknél, így várható volt, hogy a tavalyi csapat gerince együtt marad, és ebből egyelőre nem is engednek. Nagyon valószínű tehát, hogy Allegri továbbra sem alhat nyugodtan, és újabb nagy volumenű transzferen kell elgondolkodnia.
Demmel László
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…