Sorra éri el a sikereket és áttöréseket a footgolf mind külföldön, mind hazánkban. A honi klubok mégis érezték, fontos lépéseket kell megfogalmazniuk a közelgő világbajnokság, de elsősorban a hosszú távú tervek miatt.

Magyarország rendezte az első világbajnokságot bő három évvel ezelőtt, és magyar a világbajnok is. 2016 januárjában pedig már a második vb-t tartják, ezúttal Argentínában. A hétvégén Kisorosziban rendezett nemzetközi verseny bebizonyította, több ország komoly fejlesztéseket hajtott végre. Rengeteget fejlődött a sportág elsősorban az Egyesült Királyságban. A mieink továbbra is az élmezőnyben tanyáznak, de a játékosok úgy érzik, ez hamar a múlt homályába veszhet. A keddi megbeszélésen a klubvezetők kiemelték, specifikus edzésekre van szükségük, hogy tartsák vagy emeljék mostani színvonalukat, és hamarosan kijelölnek egy vagy több napot gyakorlásra. A közös tréningekhez bárki csatlakozhat majd, aki javítani akar játékán, és tenni szeretne a sportág fejlődéséért. A szervező Tajtyi Róbert és Németh Gábor szívesen lát mindenkit, és várja az építő jellegű ötleteket.

Abban is konszenzusra jutottak, nem szabad, hogy személyes ellentétek hátráltassák a magyar csapat eredményes szereplését, mostantól tiszta lappal indul mindenki, de egy bizonyos etikai normának meg kell felelni: egyrészt a másik játékos tiszteletben tartása, másrészt a magyar csapatról kialakult kép miatt. Mindenki előtt példa lehet a brit csapat, akik ugyan valóban több footgolfozási lehetőséggel bírnak odahaza, de professzionalizmusuk a nemzetközi versenyen szembetűnően kiemelkedik a mezőnyből, egységes csapatként jelennek meg mindenhol, versenyezni mennek, nem bulizni, és végig koncentrálva, a pályát maximálisan megismerve footgolfoznak.

A Magyar Footgolf Szövetség ezúton is kifejezi támogatását, maximálisan a mellett van, hogy a sportág minél magasabb szintre emelkedjen, és ebben a magyarok komoly eredményeket érjenek el, ezért továbbra is megad minden segítséget azoknak, akik valóban tenni szeretnének a sportágért.

magyarfootgolf.hu