Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Igencsak érdekes dolog került napvilágra a hétszeres bajnok háza tájáról. Nenad Novakovic hosszú sérülése után edzésbe állt, ám nem ez a leginkább hírekben szereplő dolog.
Még az előző bajnokság végéhez közeledve szenvedett súlyos sérülést Nenad Novakovic, a Debrecen kapusa. A szerb cerberus elmondása szerint mára teljes értékű edzésmunkát végez, ám ezt a hajdúságiak cáfolják. „Tavaly áprilisban komoly műtéten esett át. Azóta sem tudott megfelelő állapotba kerülni, úgy tudom, jelenleg még futni sem képes.” – beszélt a kapus állapotáról a Bors című napilapnak Róka Géza klubigazgató. Hogy mennyi valóságalapja van a történetnek, nem tudható, mindenesetre a kapus elmondása szerint komoly pénztől esett el az elmúlt majd’ egy évben. „Megkaptam az engedélyt az orvosomtól. Három-négy hete teljes értékű edzésmunkát végzek. Napról napra egyre jobb állapotban vagyok – mutatott rá jelenlegi állapotára a kapus, amihez hozzátette, sérülése óta nem kapott fizetést. – Amióta probléma van a lábammal, a dolgok nem működnek jól a klub és köztem. Már a 2015 áprilisi sérülésem óta nem kaptam fizetést. Ezért a FIFA-hoz fordultam, az ügy pedig folyamatban van. Hamarosan döntés születik, és meglátjuk, mi lesz a következő lépés.” Erre reagálva Róka Géza elmondta, táppénzen van Novakovic, ami mellett a neki járó pénzt megkapta/megkapja. Horváth Gábor, a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének elnöke szerint egy ilyen beadványhoz nem elegendő a táppénz. „Ha valaki közüzemi balesetet szenved, megsérül a pályán, a táppénz és a teljes fizetése közti különbséget a klub köteles megfizetni. Ez az általános eljárás, ám Novakovics ügyének pontos részleteivel nem vagyok tisztában.” – beszélt a helyzetről Horváth.
Novakovicról korábban Szima Gábor is azt mondta, veszélyben érzi pályafutását, sőt, egyenesen vége a kapus karrierjének.
Más téma, de még mindig Loki. Bár a játékengedélye megérkezett Ognjen Djelmicsnek, a bosnyák középpályás azonban még nem játszhat. A szélső még a Zeljeznicar őszi szezonjának végén kapott piros lapot, minek következtében két mérkőzésről eltiltották, és ebből csak egyet töltött le, a Paks ellen ezáltal még nem léphet pályára. Legkorábban jövő hétvégén, az Újpest elleni rangadón kaphat lehetőséget.
(fotók: haon.hu, dvsc.hu)
Gavalovits Sándor
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember