Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győzött a Vidi

Hétvégén a Vidi kikapott a Honvédtól, a Debrecen legyőzte a Fradit, a mai meccsen viszont megérdemelten legyőzte a hazai csapat a Lokit.

vidi.hu 3

Videoton – Debrecen: (1-0)

Videoton: Kovácsik – Szolnoki, Juhász, Vinicius, Stopira – Pölöskei, Simon Á. – Haraszti (Sejben), Géresi (Nego), Suljic – Feczesin (Tischler)

Debrecen: Verpecz – Lázár (Máté), Brkovics, Mészáros, Korhut – Varga J. – Bódi, Holman, Szakály P., Ferenczi J. (Horváth Zs.) – Kulcsár (Takács)

gólszerzők: Feczesin (1-0)

sárgalapok: Pölöskei Zs., Stopira, Simon Á. ill. Szakály P., Bódi

kiállítva: Brkovics

Mind a két csapat az előző fordulóhoz képest átalakult, ami a Vidinél a Honvéd elleni vereség után nem volt véletlen. Két változásra előre számítani lehetett, hisz Oliveira és Pátkai eltiltott volt a meccsen, az ellenfélnél Jovanovic gyűjtötte be hétvégén az 5.sárgalapját, így ő se játszott. Takács Tamás és Horváth Zsolt pedig pihentetés céljából a padra került.

Horváth Ferenc a vidi mestere a Honvéd elleni zakó után kellőképpen kritikus volt a játékosaival. Elmondta, ő továbbra is küzd az ezüstéremért, s ehhez olyan játékosokat keres a keretéből akik partnerek lesznek ebben. A mérkőzésnek úgy is indultak a pályára lépők, szükséges a győzelem, hisz tavasszal sem remekelt eddig a Székesfehérvár. 2 héttel ezelőtt Radosevic óriásit hibázott a Vasas ellen, s ez 3 pontjába került a lokinak, így a Fradi ellen már Verpecz védett, aki a 10. percben a labda mellé öklözött, de szerencséjére Mészáros kisegítette. A 20.percben nagyon szép jelenetett láthattunk, Szolnoki beadását Géresi ollózta kapura. Rá egy percre váltásra volt szükség a Debrecennél, hisz a korábban Lázár összefejelt valakivel, s eltört az orra. A 30.percig is a Vidi támadott, de addigra még nagyobb esély nyílt előttük, hisz Brkovics a rendkívűl aktív Géresit utolsó emberként felrúgta, villant a piros, mehetett az öltözőbe.  A 37.percre ez a fölény góllá ért, Suljic nagyszerűen ment el a jobb oldalon, beadását Feczesin pedig “becombolta” a kapuba.

www.vidi.hu

www.vidi.hu

A második félidőre Kondás Elemér beküldte Horváth Zsoltot is, ezzel gyorsítva csapatát, s a védekezőbb felfogású Ferenczi helyett egy szélvészgyors játékost küldött be, ezzel is a kontrákra felkészülve. Ugyanis a Vidi nem állt vissza, egymás után szőtték a támadást a fehérvári játékosok. A 60.percben már láthattunk egy debreceni helyzetet is, de az ellentámadásból Haraszti csaknem meglőtte csapata 2.találatát.  Rá 2 percre, pedig újabb variálás a Debrecen csapatánál, Kulcsárt Takács váltotta, hátha megint betalál az ellenfél kapujába. Ennek ellenére inkább mezőnymunka volt, gyömöszölték egymást a csapatok, majd a 72.percben egy szép Vidi támadás végén Suljic gyenge lövését könnyen védte Verpecz. Majd további veszélyes helyzetek nélküli percek következtek. Legközelebbi emlékezetes jelenet, mikor a 85.percben Harasztit lecserélésekor a saját szurkolói fütyültek ki.

A hátralévő percekben már helyzetek nem voltak, a játékosok egymással harcoltak, így a Vidi 4 győzelemmentes forduló után, újra nyert. Megérdemelten, s ezzel beérte pontszámban mai ellenfelét.

Endrődi Dávid