Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kozármisleny: cáfolják a vádakat

Az elmúlt napokban több internetes oldal átvette, az egyik honlap kitalációját, hogy a következő szezontól a PMFC szerepel a Kozármisleny jogán az NB II-ben. A kozármislenyi klubtulajdonos reagált a vádakra.

kozarmislenykozarmislenyfc.hu

A Kozármisleny FC magabiztosan nyerte meg az NB III Közép csoportot. (Igaz még 2 forduló mindig hátravan) Így megszerezte a jogot a következő szezonban az NB II-ben való indulásra. A PMFC-t tavaly nyáron kizárták az NB I-ből, majd a tulajdonosi viták miatt a Megye I-ben indult. A Baranya megyei első osztályt megnyerték így készülhetnek az osztályozóra, hogy a következő szezontól az NB III-ban szerepeljenek. Az egyik napilap ezek után vetette fel, hogy ha már úgyis a két klub jóban van egymással, akár helyet is cserélhetnének. Ezen vádakra reagált a tulajdonos Feleki Attila a csapat hivatalos weboldalán a kozarmislenyfc.hu-n:

“Az újságnak  általam elmondottak teljesen világosak, mivel még nem kellett nevezni, és mivel még (akkor) nem voltak megállapodásaink a játékosok egy részével, még egyáltalán nem kijelenthető, hogy az NB II-ben tudunk indulni. Ennyi a tárgyilagos rész, nem több.

Az a félreinformáló közlemény – nevezzük inkább tömör sületlenségnek -, amit a szerkesztő hozzákölt, sejtet, nem a mi jóváhagyásunkkal került ki és szokás szerint ezt a többi média tényként veszi át.

Egyrészt ha a Kozármisleny mégsem indulna az NB II-ben, attól még a Pécsnek semmilyen joga nem lenne erre, ráadásul ennek nincsenek is meg a jogszabályi feltételei, másrészt egyelőre mi az NB II feltételeinek megteremtésén dolgozunk.

Szomorú hogy a sporthírek évek óta csak a pletykáról szólva bulvárosodnak.

Nem kívánok egy ilyen méltatlan bulvárhírről többet beszélni, egy hónap múlva lesz a nevezés, és tény, hogy nagyon nehéz feltételei vannak a magasabb osztálynak, de jelenleg ezen dolgozunk.”

 

Endrődi Dávid