Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Paksi tervek

Lassacskán már a többi csapatnál is elindulnak a nyári erősítések, hisz eddig csak a Paks igazolt Kemenes Szabolcs és Kovács Gábor személyében, illetve ma a Honvéd jelentette be Gróf érkezését. Paksról újabb tervek szivárogtak ki.

jelena(m4.hu)

Hetek óta pedzegetik, hogy a pécsi származású, de az élvonalban a Honvéd csapatában tavasszal bemutatkozó, s ott két meccsen pályára lépő Jelena Richárd lesz az egyik érkező. Egyes hírek szerint, 4 évre már aláírt, de eddig hivatalosan még nem erősítették meg érkezését.

Eddig a Honvéd úgy igazolt egy új (Kemenes), egy régi (Kovács G.), egy új (Jelena). Tehát most jöhet egy régi. Mármint korábban már Pakson megforduló játékos. A régi pedig nem más lesz valószínű, mint az ügyvezető fia, aki tavaly nyáron a Ferencvároshoz, télen pedig a Videotonhoz írt alá. Most úgy értesültünk, hogy nyáron vissza tér Paksra. Egyes hírek szerint a Paks visszavásárolná, egyes hírek szerint, viszont játékos cseréről lenne szó, méghozzá az idén kiválóan teljesítő Hahn János költözne Székesfehérvárra. Másik a Videoton kötelékébe tartozó játékos, az előző szezont Pakson kölcsönben töltő Koltai Tamás is végleg a zöld – fehérek játékosa lehet. De ezen hírek, még mind – mind a pletyka kategóriájába tartoznak.

Ami már biztos a távozók között lesz Rodenbücher István, hisz a 32 éves védő szerződését nem újítják meg a felek. Távozhat Székely György, Kővári Richárd, Bajner Bálint, s akár Kelemen Dávid is.

Endrődi Dávid