Ligue 1: Edzőváltás Nizzában!
A francia élvonalbeli labdarúgó – bajnokságban (Ligue 1) szereplő OGC Nice vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Claude Puel menedzserrel. A nizzai együttes nem titkolta sokáig az utód kilétét, aki nem más lett, mint Lucien Favre.
Lucien Favre veszi át Claude Puel helyét az OGC Nice csapatánál – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A tapasztalt svájci menedzser 3 évre szóló szerződést kötött a francia 1. osztályban szereplő gárdával. A nizzai együttes egyébként azzal indokolta elődjének távozását, hogy a vezetőség és a tréner elképzelései teljesen mások voltak a jövőt illetően, ezért a szerződés felbontása mellett döntöttek a felek.
Lucien Favre az elmúlt években a Bundesligában dolgozott, a Herthánál kettőt (2007-2009), míg a Borussia Mönchengladbachnál négyet (2011-2015). Mindkét csapatot rendkívül stabilan vezette, igaz utóbbi állomáshelyénél nagyon rosszul indult a 2015/2016-os kiírás, így idő előtt távozni kényszerült. Németországban több alkalommal is megkapta az év, illetve az idény menedzsere díját is a svájci szakember. Ennek ellenére legnagyobb sikereit a Zürich élén érte el, hiszen kétszer bajnoki címre, egyszer pedig Kupa győzelemre vezette az együttest.
Németh Boldizsár