Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2016: Ibra és a nagy öreg! – Előzetes!

A labdarúgó Eb hétfői napján bemutatkozik Zlatan Ibrahimovic is, aki az ír válogatott ellen varázsolhat úgy, ahogyan csak ő tud.

01

Európa-bajnokság, E csoport

Írország – Svédország, 18 óra – Saint-Denis, Stade de France

Kora este a Stade de France stadionban – ez az első stadion ahol másodjára rendeznek mérkőzést ezen az Eb-én – rendezik az Írország-Svédország összecsapást, mely találkozó esélyese a skandináv válogatott. Ami tény, hogy a szakma azért óvatosan dobálózik ezzel a jelzővel, mondván ez a svéd keret egy emberes válogatott, míg az írek egy nagyon masszív és harcos csapat. Ami mégis a svédek felé billenti a mérleg nyelvét az nem más, mint maga Zlatan Ibrahimovic személye, aki ugyan szintén túl van már pályafutása zenitjén, hiszen októberben ő maga is 35 éves lesz. Mégis joggal gondolja úgy mindenki, hogy az E csoport elvitathatatlanul legnagyobb sztárja és kiemelkedő figurája egymaga is képes eldönteni ezt a találkozót. A másik tényező az pedig az Ír válogatott átlagéletkora, hiszen a kelták 29 évükkel az Eb idősebb csapatai között vannak. A huszonhárom fős keretből 11 játékos harminc feletti. sőt! A csapa kapusa Shay Given a mi Király Gabinknál csak 19 nappal fiatalabb, tehát már ő is túl van a negyvenen.

A két csapat a múltban nyolcszor találkozott egymással, melyek során két ír, győzelem mellett, négy svéd siker született. A felek két ízben döntetlent játszottak egymással. Legutóbbi páros mérkőzésük a 2014-es Vb-selejtezők kapcsán volt, ekkor előbb idegenben értek el az Írek gól nélküli döntetlent, majd Dublinban győztek 2-1-re a Svédek.
Az Eb felkészülés jegyében Svájc ellen 1-0-ra nyertek az írek még márciusban, majd, szintén ebben a hónapban 2-2 a Szlovákok ellen, majd pár héttel az Európa bajnokság előtt: 1-1 Hollandiával és 2-1-es vereség Fehéroroszország ellen. A kelták idei összes fellépésük hazai pálaán volt. Ezzel szemben a Svédek 2016-ban két győzelem, három döntetlen és egy vereséggel hangoltak a kontinsviadalra. Finnország és Wales ellen 3-0-ás siker, 1-1 az Észtekkel, Csehekkel és a Szlovénokkal illetve 2-1-es vereség a Törökök vendégeként. Sérült illetve eltiltott egyik oldalon sincs.

Mi egy izgalmas, kiélezett és nagyon jó mérkőzést várunk! Ja és lehet megint jön az Ibra show…

ÍRORSZÁG 23 FŐS EB-KERETE

Kapusok: Shay Given (Stoke City), Darren Randolph (West Ham United), Keiren Westwood (Sheffield Wednesday)

Védők: Seamus Coleman (Everton), Cyrus Christie (Derby County), Ciaran Clark (Aston Villa), Richard Keogh (Derby County), John O’Shea (Sunderland), Shane Duffy (Blackburn), Stephen Ward (Burnley)

Középpályások: Aiden McGeady (Sheffield Wednesday), James McClean (West Bromwich Albion), Glenn Whelan (Stoke City), James McCarthy (Everton), Jeff Hendrick (Derby County), David Meyler (Hull City), Stephen Quinn (Reading), Wes Hoolahan (Norwich), Robbie Brady (Norwich), Jonathan Walters (Stoke City)

Támadók: Robbie Keane (Los Angeles Galaxy), Shane Long (Southampton), Daryl Murphy (Ipswich)

Szövetségi kapitány: Martin O’Neill

A SVÉD VÁLOGATOTT 23 FŐS EB-KERETE

Kapusok: Andreas Isaksson (Kasimpasa SK), Patrik Carlgren (AIK), Robin Olsen (FC Köbenhavn)

Védők: Ludwig Augustinsson (FC Köbenhavn), Andreas Granqvist (FC Krasznodar), Pontus Jansson (Torino), Erik Johansson (FC Köbenhavn), Mikael Lustig (Celtic Glasgow), Victor Nilsson Lindelöf (Benfica), Martin Olsson (Norwich City)

Középpályások: Jimmy Durmaz (Olimpiakosz), Albin Ekdal (Hamburger SV), Emil Forsberg (RB Leipzig), Oscar Hiljemark (Palermo), Kim Källström (Grasshoppers), Sebastian Larsson (Sunderland), Oscar Lewicki (Malmö), Pontus Wernbloom (CSZKA Moszkva)

Támadók: Marcus Berg (Panathinaikosz), John Guidetti (Celta Vigo), Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint Germain), Emir Kujovic (Norrköping), Erkan Zengin (Trabzonspor)

Szövetségi kapitány: Erik Hamrén

Fotó: goal.com

Becz Tamás