Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átvilágították az akadémiákat

Befejezte a belga tanácsadó cég, a Double Pass a hazai utánpótlás műhelyek átvilágítását. Sorrendet is állítottak fel, mely alapján, az utóbbi évek egyik legjobb eredményeit elérő Ferencváros, csak a 11.helyet szerezte meg.

dp629(mlsz.hu)

A pontos kiértékelést az alábbi linken lehet elérni

Óriási meglepetés, hogy első helyen a Debrecen végzett. A korábbi években rendre a DVSC utánpótlásából tehetséges srácok kerültek ki, de mostanában azért ez a tendencia leállt. Dzsudzsák Balázs, Bódi Ádám, Varga József óta, be – be kerültek tehetséges fiatalok, de nem lettek meghatározó játékosok. Balogh Norbert volt a kivétel, de őt is gyorsan elvitte a Palermo.

Az Illés Akadémia 2.helye nem meglepetés. Évről – évre építenek be a Haladásba fiatal játékosokat. Ugyanez igaz a Magyar Futball Akadémiára, ahonnan a Honvédba, s a Sándor Károly Akadémiára is, ahonnan pedig az MTK – ba kerülnek a tehetségek.

Érdekes, hogy az UTE a 8.helyen végzett, pedig az elmúlt években, az Újpest felnőtt csapatába inkább Belgiumból érkeztek játékosok, s nem az UTE-től. Igaz az UTE és az Újpest FC két külön “dolog”.

11.helyre sorolták a Ferencváros utánpótlását. A Fradi az elmúlt években, a nagyobb korosztályoknál jól szerepelt, hisz tavaly az U19-es bajnokságot megnyerte, míg most ugyanezzel a korosztállyal az NB III-ban a felnőttek között végzett az élen. Viszont a nagycsapatba nem tudnak bekerülni a sajátnevelésű játékosok. Nagy Ádám volt a kivétel, akit anno Ricardo Moniz hozott a Népligetbe, de Thomas Doll vetette már be. Pár fiatal játékos kapott ugyan 1 meccset: Haris Attila, Csilus Tamás, Csilus Ádám, Popov Patrik, Lakatos István, de több találkozón nem jutottak szóhoz.

A 9.Bozsik (Nyíregyháza), 12. Kecskemét, 13. Pécs, 14. Kaposvár, felnőtt csapatai az elmúlt évben az NB III és a Megye I.osztályokba kerültek. Utóbbi 3 került igazán nehéz helyzetbe, de közülük a Pécs és a Kaposvár már vissza kapaszkodott az NB III-ba. Ugyanitt található az 5. Fehér Miklós Akadémiáról kikerülő fiatalokra támaszkodó ETO FC Győr is.

Endrődi Dávid