Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Szégyent hozott Skóciára a Celtic

Kedden már a Bajnokok Ligája 2016/17-es kiírásának 2. selejtezőkörének odavágóit taposták a csapatok, s bizony meglepetés akadt bőven. Még ezek közül is kiemelkedik a gibraltári bajnok a Lincoln Red Imps győzelme a skót sztárcsapat a Celtic ellenében.

UEFAChampionsLeagueLogo-Getty2

„Gratulálok az ellenfélnek, számukra ez egy értékes győzelem. A mai teljesítményünkre nincs mentség, de bízok a visszavágóban. Nem pánikolunk, megvan bennünk a potenciál arra, hogy kiharcoljuk a továbbjutásunkat. Szurkolóinknak azt üzenem, hogy nyugodjanak meg, a visszavágón pedig szükségünk lesz a támogatásukra” – így kommentálta első tétmérkőzését Rodgers, aki minden bizonnyal nem ilyen debütálásra számított. Ez a mérkőzés a Celtic történetének egyik legnagyobb blamája.

Emellett a ciprusi APEOL és a lengyel Legia Warszawa is csak egy döntetlent tudott elérni idegenben, Nemanja Nikolics góllal mutatkozott be a legrangosabb sorozatban. Megizzadt hazai pályán a Salzburg, illetve idegenben a Dinamo Zagreb.

Bajnokok Ligája; 2. selejtezőkör (odavágók)

Dinamo Tbiliszi (grúz) – Alaskert (örmény) 2–0
Qarabag (azeri) – F91 Dudelange (luxemburgi) 2–0
Hapoel Beer-Seva (izraeli) – Sheriff (moldovai) 3–2
The New Saints (walesi) – APOEL (ciprusi) 0–0
Lincoln Red Imps (gibraltári) – Celtic (skót) 1–0
BATE Boriszov (fehérorosz) – SJK (finn) 2–0
Valletta FC (máltai) – Crvena zvezda (szerb) 1–2
Salzburg (osztrák) – Liepaja (lett) 1–0
Vardar (macedón) – Dinamo Zagreb (horvát) 1–2
Zrinjski Mostar (bosnyák) – Legia Warszawa (lengyel) 1–1