Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női futball: Következhet az olimpia

Július 22-én a német női labdarúgó válogatott Ghána ellen tartja meg a főpróbát az ötkarikás játékok kezdete előtt. Érdekesség, hogy hazai közönség előtt ez lesz az utolsó mérkőzése a nationalelf szövetségi kapitányának, hiszen az olimpia után Steffi Jones veszi át a stafétabotot Silvia Neidtől.

ger

A félig amerikai 42 éves szakember eddig adminisztrátorként tevékenykedett. 2000-ben és 2004-ben az olimpián bronzérmet nyert a német csapattal, 2003-ban pedig tagja volt a vb-címet nyerő gárdának. Steffi Jones egyébként a jelenlegi szövetségi kapitány segítője, így nem lesz ismeretlen számára a válogatott, több éve ismeri a keretet és a szövetség vezetői is biztosak abban, hogy ő a megfelelő utód, aki további sikereket érhet el.

A keret július 29-én utazik Sao Paoloba. Először augusztus 3-án Zimbabwe ellen kezdenek, majd három nappal később Ausztrália következik ezután pedig az F jelű kvartett záró mérkőzésén Kanada lesz az ellenfél augusztus 9-én. Amennyiben sikerül kivívniuk a döntőbe jutást Marozsánéknak augusztus 20-án játszhatnák a finálét a híres Maracanában.

Silvia Neid kerete az olimpián

Kapusok:

Laura Benkarth (SC Freiburg), Meike Kämper (MSV Duisburg), Almuth Schult (VfL Wolfsburg), Lisa Weiß (SGS Essen)

Védők

Saskia Bartusiak (1. FFC Frankfurt), Kathrin Hendrich (1. FFC Frankfurt), Josephine Henning (FC Arsenal), Tabea Kemme (1. FFC Turbine Potsdam), Annike Krahn (Bayer 04 Leverkusen), Leonie Maier (Bayern München), Babett Peter (VfL Wolfsburg)

Középpályások:

Melanie Behringer (Bayern München), Sara Däbritz (Bayern München), Lena Goeßling (VfL Wolfsburg), Svenja Huth (1. FFC Turbine Potsdam), Isabel Kerschowski (VfL Wolfsburg), Simone Laudehr (1. FFC Frankfurt), Melanie Leupolz (Bayern München), Lina Magull (SC Freiburg), Felicitas Rauch (1. FFC Turbine Potsdam)

Támadók:

Pauline Bremer (Olympique Lyon), Mandy Islacker (1. FFC Frankfurt), Dzsenifer Marozsán (1. FFC Frankfurt), Anja Mittag (Paris Saint-Germain), Lena Petermann (SC Freiburg), Alexandra Popp (VfL Wolfsburg)

Balázs Zoltán