Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

4-ből 1 megmaradt!

Mire elkezdődött a meccs, már Európán kívül találta magát a Fradi és Loki is, s nagy esély mutatkozott rá, hogy az MTK se folytatja tovább a küzdelmeket. Ez meccs közben realizálódott is, így tehát egyetlen csapat, a Videoton maradhatott az, aki esetleg valamelyest megmenti a magyar klubfutball becsületét.

4(csakfoci.hu)

A Videoton az alábbi kezdőcsapatot küldte pályára: Kovácsik – Szolnoki, Lang, Vinicius, Stopira – Pátkai, Simon – Barczi, Suljic, Bódi – Géresi. Megint igazi csatár nélkül rohamoztak, hisz Feczesin a kispadon kezdett. Negot múlt héten a játékvezető kiállította, így a francia nem lehetett ott a csapatban.

Az első találkozót múlt héten a Videoton nyerte, ráadásul két góllal, így azért nagy eséllyel indult, hogy a következő kört megéli. 13.percig mind a két oldalon akadtak lehetőségek, de abban a minutumban közelebb került a Vidihez a Cukaricki. Matics kiváló passza Fofanának, s a csatár 9 méterről ellőtte a kimozduló Kovácsik mellett. A 30.percig aztán nem történt semmi jóformán, ekkor hirtelen egy Géresi, majd egy Barczi lövéssel veszélyeztetett a Videoton. Majd újból a Vidi sajátnevelésű szélsője, aki ezen meccsen csatárként játszott Géresi veszélyeztetett.

A második félidő elején egyből Kovácsiknak kellett egy nagyobb védést bemutatnia. Igaz a róla kipattanó labdát a védőknek kellett felszabadítani. Majd az ellentámadásból Géresi lövése nem találta el a kaput. A 62.percben Simon Ádám kapott sárgalapot. Majd óriási helyzet adódott a Videoton előtt, név szerint Barczi Dávid volt óriási helyzetben. Betört a 16-oson belülre, majd lövését Stevanovic védte. Majd a 76.percben megszerezte az egyenlítést a Videoton, mely egyben azt is jelentette, hogy a Vidinek 3 gólt kelljen kapnia kieséshez! Pátkai kiváló passzt adott Géresinek, a fiatal támadó pedig bevágta az egyenlítést. A 79.percben kettőt is cserélt Henning Berg, beállt Feczesin és Oliveira, Simon Ádám és Géresi Krisztián helyett. A 83.percre a szerbek edzője nem tudta türtőztetni magát, s ennek örömére, a bíró felküldte a lelátóra. Még a 90.percben is nagyot védett Stevanovic, Barczi 16 méterről leeresztett lövését szépen, szögletre mentette. Majd 1 perccel később, a Vidi örülhetett az X-nek, miután Matic lövése után a kapufáról pattant ki a labda. Igaz még egy esetleges vereség is belefért volna, hisz a Vidinek 4-1-re kellett volna kikapnia, a kieséshez.

A lényeg a lényeg, hogy 4 magyar kupacsapatunkból, már csak 1 maradt továbbra is küzdőtéren. Amennyire örültünk két hete, hogy még mind a 4 csapatunk versenyben van, most nagyon nem lehetünk büszkék. Egész júniusban, ment “Az éjjel soha nem érhet véget”, hát sajnos ez klubcsapatainkra kevésbé igaz, már csak a Vidi van porondon!

Endrődi Dávid