Az első figyelmeztetés megtörtént
Guardiola keményen odaszólt a védőjének, aki az utóbbi időben sérülésekkel bajlódott. Az első csapatba való visszatérését csak akkor teszi lehetővé. ha a belga 100%-ban felépült majd a sérüléséből.
Vincent Kompany biztosan kihagyja a Premier Leauge rajtját, mivel még nem épült fel teljesen a combműtétét követően. A sérülést még a Bajnokok Ligájában szerezte, a Real Madrid elleni elődöntő során.
A 30 éves belga elutazott a kerettel a kínai felkészülési körútra, azonban még pályára nem léphetett az új menedzser irányítása alatt.
Guardiola kijelentette, hogy nem kockáztat, és addig nem engedi játszani a hátvédet, amíg teljesen fel nem épült a sérüléséből.
Guardiola elmondta, hogy, ami az elmúlt két évben történt Kompanyval, az mind a csapat és a játékos számára is nagyon nehéz. A lényeg nem az, hogy mikor fog visszatérni, hanem az, hogy amikor pályára lép egészséges legyen. Le tudjon játszani egy hetet, és utána a következőt is.
Rendszeresen tudjon játszani, és minden nap képes legyen edzeni.
Akkor újra a legjobb Vincent Kompanyt láthatjuk viszont.
Kompany sérülékenysége miatt a katalán mester egy új középhátvédek után kutat. A lista élén John Stones áll, illetve még a Juventus játékosát, Bonuccit is megkörnyékezte.
kép: manchestereveningnews.co.uk
Nagy Gábor