A Valencia védőjére fáj az Everton foga! – sajtóhír
Brit lapértesülés szerint a Valencia védőjére fáj az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton foga.
A Daily Mirror információi szerint a Ronald Koeman által vezetett Everton szeretné leigazolni a Valencia rutinos védőjét, nevezetesen Aymen Abdennourt. A liverpooli „kékek” elsődleges célpontja a Sunderlandban futballozó Lamine Koné volt, akitől nem kíván megválni jelenlegi csapat, így a tunéziaival megszerzésével próbálnak szerencsét. A rutinos középhátvédet egyébként 2020 júniusáig köti szerződés a „denevérekhez”, az átigazolási értékét pedig 10 millió euróra taksálja a transfermarkt.
Aymen Abdennourt 2015 nyarán igazolta le a Valencia a Manchester Cityhez távozó Otamendi helyére. A rutinos futballistát több sérülés is hátráltatta a 2015/2016-os idény során, így nem kevés meccset kellett kihagynia. Minden frontot egybe véve eddig 29 találkozón lépett pályára a spanyol klub színeiben.
Németh Boldizsár