Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Újabb kínos Fradi blama

A Paks elleni döntetlen és a Vasas elleni hazai vereség után hétközben az újonc Gyirmót ellenében javítani tudott a Ferencváros és megszerezte a három bajnoki pontot. A másik újonc a Mezőkövesd azonban szállította az újabb meglepetést Thomas Doll csapata pedig újfent botlott hazai pályán. 

IMGP6382 (FILEminimizer)Négy bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni a Ferencváros (Fotó: Gergely Tihamér FociClub.hu)

Jól kezdte a mérkőzést a Ferencváros, egy jónak mondható Trinks lövéssel indult a találkozó, majd Djuricin és újra Trinks volt főszerepben, Böde elől pedig az utolsó pillanatban menteni tudott egy keresztező védő. Még az első tíz percen sem voltunk túl, amikor Nagy Dominik jó labdával ugratta ki Djuricint, aki közelről nem hibázott, megszerezve ezzel a vezetést a hazaiaknak. Ezt követően Djuricin adta volna vissza a gólpasszot, ám Nagy lövésénél Tujvel leért a sarokra. Nem múlott sokon, ám nem tudta növelni előnyét Thomas Doll csapata, ellenben a túlsó kapunál kis híján Strestík egyenlített Dilaver hibáját követően. Az, hogy a félidőben nem volt nagyobb a két csapat közti differencia nagyban Tujvelnek a vendégek hálóőrének volt köszönhető.

A vendégek kettőt cseréltek a félidőben, a második játékrész pedig egy Varga bombával indult, ám a labda elzúgott a kapu mellett. Az 50. perc magasságában aztán Djuricin került helyzetbe, ám a befejezés egészen katasztrofális volt. Tíz perccel később Trinks is gólt szerezhetett volna, ám a második találat valahogy nagyon nem akart összejönni a Fradi számára. A futball örök igazsága pedig beköszönt, egy szabadrúgást követően nagy kavarodás alakult ki a kapu előtt és a védelemből fellépő Hudák egyenlíteni tudott. A hajrában aztán felpörögtek az események, Bacelic-Grgic révén a vendégek szereztek vezetést, ám Pintér Attila és csapata nem sokáig örülhetett, három perccel később Nagy Dominik hozta vissza döntetlenre a Ferencvárost. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így a Fradi legutóbbi négy mérkőzéséből csupán egyet tudott győzelemmel abszolválni, melynek tükrében még mindig második, ám a Vasas két ponttal megy a tabella elején, míg a Haladás és az Újpest is ott van a nyakukban az üldözők között. Idén úgy fest nem lesz olyan hatalmas előnye a zöld-fehéreknek, mint tavaly. Már ha lesz egyáltalán előny…

Ferencáros – Mezőkövesd 2-2 (1-0)
G: Djuricin (10.), Nagy (82.) ill. Hudák (63.), Bacelic-Grgic (79.)
Sárga: Trinks (58.), Nagy (90+2.) ill. Egerszegi (59.), Baracskai (70.), Tujvel (88.)
Kiállítás: – ill.

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Hüsing, Leandro, Ramírez – Varga R., Gera Z., Trinks, Nagy D. – Böde, Djuricin. Vezetőedző: Thomas Doll

Mezőkövesd: Tujvel – Vági, Hudák, Fótyik, Devecseri – Pauljevic (Baracskai 46.), Egerszegi – Tóth B. (Hegedűs 46.), Kink (Sós 62.), Bacelic-Grgic – Strestik. Vezetőedző: Pintér Attila