Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Újabb erőpróba előtt a Fradi

 A török bajnok Konak Belediyespor ellen folytatja szereplését a Ferencváros.

fradi

Dörnyei Balázs a csapat edzője a következőképpen értékelte a csapat előtt álló 90 percet

„A Twente ellen megmérethettük magunkat, hogy milyen sportemberek vagyunk, erre a holnapi törökök elleni meccs még jobb alkalom. Kérdés, hogyan kapják össze magukat a lányok. A jövő évi besorolásunk szempontjából nem mindegy, hogy mi lesz az eredmény. Jól ismerem a csapatot, ezért remélem, hogy belemegyünk a törökök elleni mérkőzésbe, és győzni fogunk.” – vélekedett a csapat vezetőedzője

A Twente elleni gólt szerző Inna Zlidnis szerint nehéz megszólalni a balszerencsés vereség után. Nagyon nehéz most megszólalni. Valamiért leblokkoltunk. Megvoltak a lehetőségeink, de ma nem azt nyújtottuk, amit valójában tudunk. A második félidőben jöttünk rá, hogy össze kell kapnunk magunkat, mentünk előre, de sajnos nem jött össze a gólszerzés.”

(Forrás www.fradi.hu)

inna_zlidnis

A csütörtöki találkozón nem lehet a csapat hasznára a tavalyi szezon gólkirálya Sladjana Bulatovic aki még az első meccsen sérült meg, a többiek természetesen bevethető állapotban várják az előttük álló mérkőzést.

A török csapat az első meccsén győzelemmel kezdte a csoportkört a nálánál könnyebb máltai csapat ellen. Legnagyobb eredménye egy nyolcaddöntős szereplés volt, játékosai közül pedig többen is tagjai a nemzeti együttesnek.

A mérkőzésről természetesen bővebben is beszámolunk majd.

Ferencvárosi TC – Konak Belediyespor
2016. 08. 25., 18:30

Balázs Zoltán