A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Az idei franciaországi Európa-bajnokságon jó teljesítményt nyújtó lengyel nemzeti csapat először a kazah válogatott ellen mérkőzött meg. Ebből kifolyólag arra lehetett számítani, hogy Lewandowskiék simán behúzzák a találkozót, ám végül ez nem így történt, hiszen a kazahok nem kis meglepetésre megtréfálták Lengyelországot.
Kazahsztán – Lengyelország 2-2 (0-2)
G.: Khizhnichenko(51.,59.) ill. Kaputska(9.), Lewandowski(35., büntető)
A lengyelek viszonylag gyorsan magukhoz ragadták az előnyt, a 9. percben Blaszczykowski középre adása után Kaputska vette be a kazahok hálóját. A meccs ezután unalomba torkollott, egy újabb említésre méltó szituációig több mint 20 minutumot kellett várni. Ekkor Milik kapott passzt Rybustól, aki ordító helyzetben a felső lécet találta telibe. A 35. percben a vendégek tizenegyeshez jutottak, melyet Lewandowski magabiztosan értékesített. Nem sokkal később Kazahsztán szépíthetett volna, viszont Islamkhan nem élt a kínálkozó lehetőséggel. A 41. minutumban ismét a hazaiak veszélyeztettek, azonban Fabianski kapufára tudta paskolni Kuat fejesét. A félidő vége fele Milik növelhette volna csapata előnyét, de a lövése ismét a lécen csattant. A fordulás után gyorsan összejött a szépítés kazahok számára, az 51. percben Khizhnichenko szerzett gólt. Nem sokkal később már egalizálni tudtak a vendéglátók!!! Ismételten Khizhnichenko volt eredményes, a lengyelek rövid idő alatt elherdálták az előnyüket… A 84. percben közel járt Lengyelország ahhoz, hogy újra megszerezzék a vezetést, azonban Blaszcykowski lövése kifelé pattant a kapufáról. Az utolsó minutumokban egyik fél sem tudott betalálni, így 2-2-es döntetlennel zárult a mérkőzés.
https://www.youtube.com/watch?v=d3CzS7If16E
Dánia – Örményország 1-0 (1-0)
G.: Eriksen(17.) ill. –
A dánok az örményeket látták vendégül. A vezetést természetesen a hazaiak szerezték meg, a 17. percben Viktor Fischer egy pazar mozdulattal tette Eriksen elé a labdát, aki nem hibázott. A találkozó további szakaszában egyik csapat sem tudott betalálni, így 1-0-ás dán győzelemmel zárult az összecsapás.
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…