Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Agüero vezérletével nyert a City – videóval!

Kedden a rossz idő miatt elhalasztották a Manchester City-Mönchengladbach találkozót a BL C-csoportjában, ám szerdán már minden adott volt a pótlásra – a világoskékek kárpótolták a drukkereiket.

Kép: UEFA

Kép: UEFA

Úgy tűnik, szépen ráhangolódott erre a szezonra a Manchester City. A megnyert városi derbi után egyedüli 100%-os csapatként vezeti a Premier League-et Guardiola csapata, amely a szakértők szerint is váratlanul jól áll a katalán mester által elvárt játék betanulásával. Sokan hitték, hogy kicsit több időre lesz majd szüksége Pepnek – de neki már ennyi is elég volt. Egyik meccset nyeri a másik után a csapat, a BL-szezon kezdetével pedig újabb területeken tehetik le a névjegyüket. Elsőre a Gladbach ellen mutathatták meg magukat otthon a világoskékek,  ez az erőpróba viszont nem fogott ki rajtuk.

Visszatért a csapatba Sergio Agüeero, aki a gárda első számú gólvágójaként el is kezdte szórni a gólokat: 10 perc sem telt el, amikor már vezetéshez juttatta az övét, ekkor ki szerencsével került elé a labda egy bedobás után, amit a védők megelőzése után juttatott a hálóba. A szünet előtt büntetőből megrúgta az aznapi második gólját is, így 2-0-al mehettek pihenni a felek. Érdekes, hogy meglepő módon nem birtokolta különösebben sokat a labdát a City, ellenben sokat lőttek kapura. Voltak periódusok, amikor a németeknél volt többet a játékszer, ám támadásban így is a hazaiak voltak veszélyesebbek. Fontos mutató még, hogy a próbálkozásaiknak közel a fele kaput talált, ami szintén nem elhanyagolható szempont.

A második félidőben aztán folytatódott a gólgyártás, habár volt egy kis megtorpanás is. A hajrában lendült csak bele ismét a hazai csapat, amely végül egy sima 4-1-ás sikerrel abszolválta ezt a szerda este meccset. Agüero végül mesterhármast jegyzett, plusz a ráadásban még a fiatal Iheanacho is betalált. Ezzel a csoportot a Barcelonával karöltve vezetik – sokat mond, hogy a 4-0-ás gólkülönbség nem elég ahhoz, hogy átvegyék a vezetést. A City legközelebb a Celtic-kel, a Gladbach pedig a Barcával találkozik majd.

Manchester City – Borussia Mönchengadbach 4-0
Helyszín: Etihad Stadion (Manchester), Vezette: Kuipers (NED)
G.: Agüero (9., 28. – büntető, 77.), Iheanacho (91.)

Manchester City: Bravo – Kolarov, Stones, Otamendi, Zabaleta – Fernandinho – Sterling (Sane), Gundogan (Clichy), De Bruyne, Navas – Agüero (Iheanacho). Edző: Guardiola.

Borussia Mönchengladbach: Sommer – Wendt, Strobl, Christensen, Elvedi, Johnson – Kramer (Korb), Dahoud – Rafael – Hahn (Hazard), Stindl (Traore). Edző: Schubert.

http://www.dailymotion.com/video/x4t8bmr_sergio-aguero-goal-hd-manchester-city-1-0-borussia-monchengladbach-14-09-2016_sport

http://www.dailymotion.com/video/x4t8ceh_sergio-aguero-goal-hd-manchester-city-2-0-monchengladbach-14-09-2016_sport

http://www.dailymotion.com/video/x4t8hcj_sergio-aguero-hattrick-goal-hd-manchester-city-3-0-monchengladbach-14-09-2016_sport

http://www.dailymotion.com/video/x4t8i4l_kelechi-iheanacho-goal-hd-manchester-city-4-0-monchengladbach-14-09-2016-hd_sport

Baranyai Balázs