Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Vasárnap délben folytatódtak az olasz labdarúgó bajnokság megmérettetései. Firenzébe, a Fiorentinahoz látogatott el az Atalanta. Nem lehet azt mondani, hogy a lilák életük formáját mutatják. Csak a 13. helyen tanyáztak a bajnokságban, mindenképpen kellett a győzelem.
Fiorentina – Atalanta 0:0 (0:0)
Gólszerzők: –
Nagyon, de nagyon nehéz úgy írni erről a meccsről, hogy az ne fájjon a lilák szurkolóinak. Az első félidőt teljes passzivitással fürkésztea távolból az összes firenzei játékos. Egyedül Kalinic volt az, aki néha – néha megpróbálta saját magát helyzetbe hozni, mivel a társainak ez nem sikerült. És nem azért nem sikerült, mert egyszerűen nem akartak tenni érte, hanem azért, mert az Atalanta valami csodálatosan védekezett. Ez igaz volt az egész mérkőzésre. Nem hagyták, hogy a Fior leforduljon, hogy gyorsan építsen támadást. Ellenben még veszélyesen is kontráztak. Kicsit akkor változott a játék amikor, Sousa beküldte Tellot is, de összességében az Atalanta kontrollálta a találkozót. Ezzel a döntetlennel a lilák továbbra is a tabella alján maradnak, ami egyre jobban irritálja a szurkolókat..
BSZ
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember