Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Féltávnál a sorozat – előzetes

Idegenben lépnek pályára Nikolicsék, és a Dortmund is, hazai környezetben az angol bajnok. Rangadót játszik a Juventus.A 3. fordulóval folytatódik a világ legrangosabb klubsorozata a Bajnokok Ligája.

bl1018

F-csoport: Nincs könnyű helyzetben a lengyel bajnok Legia Warszawa, amely a Real otthonában vizitál kedd este. Nikolics Nemanja csapata az elmúlt két BL-meccsén összesen nyolc gólt kapott, betalálni viszont még nem tudott, ami nem sok jót ígér a Bernabeuban. A Real ugyanakkor nem számíthat Sergio Ramosra, Fabio Coentraóra, Casemiróra, Lucas Silvára, Modricra, James Rodriguezre sem, így aztán tulajdonképpen majd’ félcsapatnyi kulcsember hiányzik a királyiaktól. A lengyeleknél ezzel szemben mindenki egészséges, leszámítva a kisebb vállsérüléssel bajlódó Michel Pazdant, ám a csapatkapitány minden bizonnyal játszik este. Ugyan nem sziporkázik a Királyi Gárda, ám a hétvégi kiütéses siker önbizalmat adhat Zidane együttesének, míg a varsóiak nemcsak a Bajnokok Ligájában, de a bajnokságban sem brillíroznak. A tavalyi sikerszéria idén mintha tovatűnt volna, nem meglepetés, hogy néhány héttel ezelőtt megköszönték Besnik Hasi munkáját. A csoport másik meccsén Lisszabonba látogat a kvartett listavezetője, a Dortmund, és a németek számára nem lesz sétagalopp a Sporting elleni találkozó, mert bár a zöld-fehérek egy győzelemmel és egy vereséggel állnak, a Realt is megizzasztották Jorge Jesus fiai. Ráadásul a dortmundiak nélkülözni kényszerülnek Gonzalo Castrót, Raphael Guerreirót, Marcel Schmelzert, és André Schürrlét is. Mint ahogy Adrián Ramos sem bevethető, rajtuk kívül Reus, Sokratis, Sven Bender, Lukas Piszczek és Erik Durm sem biztos, hogy pályára léphet. Elmondható tehát, hogy Thomas Tuchel feje is főhet, kikkel pótolja a kétségkívül fontos hiányzókat. Azonban a portugáloknál is akad hiányzó: Jefferson, Petrovic, Paulista, Adrien Silva, és Spalvis is maródi. Hozzá kell tegyük, így is a németek esélyesebbek a mérkőzésen.

H-csoport: A Serie A-t majd’ utcahosszal vezető Juventus Lyonba látogat, s aligha kérdéses, melyik együttes várja jobban az összecsapást. Ugyan Allegri nem számíthat Asamoah, Chiellini, Mandzukic, Pjaca és Rugani játékára, bőven van potenciális jelölt, akik pótolhatják a kiesőket. A franciák mindössze Jalletet kénytelenek nélkülözni. Legutóbb két éve, az Európa Ligában találkozott egymással a két együttes, az olaszok kettős győzelemmel jutottak tovább. Ami viszont a mostani BL-sorozatot illeti, mindkét brigád a Dinamo Zagrebet tudta csak legyőzni, a „zebrák” emellett ikszeltek a Sevillával, míg a Lyon kikapott spanyol vetélytársától. Így aztán elmondható, hogy a nap favoritja az andalúz gárda, amely Horvátországban vizitál. Mindössze három hiányzót kell pótolnia a Sevillának: Aburjania, Fernandez és Krohn-Dehli maródi.

E-csoport: Német-angol rangadót is rendeznek. A Leverkusen a Tottenham együttesét fogadja, és előzhet is a germán alakulat, amennyiben legyőzi a „Sarkantyúsokat”. Nem árt azonban figyelembe venni, kulcsembereket nélkülöznek majd a „gyógyszergyáriak” Bellarabi, Lars Bender, Pohjanpalo és Jurcsenko személyében, míg a londoniak Alderweireldre és Kane-re nem számíthatnak. A másik összecsapáson a CSZKA Moszkva az eddig veretlen Monacóval méri össze erejét. A hercegségbelieknél továbbra sem bevethető Falcao, aki már hónapok óta sérülésekkel bajlódik, mellette Dirar és Touré esett ki, igaz utóbbi talán játszhat Moszkvában. A hazaiak viszont szintén alapembereket kénytelenek pótolni: Cauna, Dzagojev, Jeremenko, Pomazun kvartett különböző sérülések miatt nem áll rendelkezésre.

G-csoport: Könnyed játszadozásra nem számíthat az angol bajnok Leicester, miután a hozzá hasonlóan veretlen FC Köbenhavn-t fogadják. A dánok döntetlent játszottak a Portóval, míg legyőzték a Bruges-t, így kellő önbizalommal felvértezve várják a „rókák” elleni összecsapást. Ám a hazai pálya kétségkívül a Leicester mellett szól, pláne, hogy újoncként két sikerrel indítottak a legrangosabb európai kupában, gólt sem kapva. Érdemes szem előtt tartania Ranieri legénységének, hogy Benalouane, James és Mendy is maródi, míg az „oroszlánok” Amankwaa és Boilesen személyében hiányolnak majd két játékost. Ami pedig a Portót illeti, a Bruges elleni találkozóra kötelező győzelemként tekintenek. Főleg annak tükrében, hogy a belgáknál félcsapatnyi hiányzóval kell szembenézni. De Bock, Diaby, Engels, Izquierdo, Mechele, Refaelov sem bevethető. A portugálok pedig teljes „fegyverzetben” vonulhatnak fel. Szintén érv a „Sárkányok” mellett, hogy a kék-feketék gólt sem szereztek, ellenben kaptak hetet két meccsen.

A program:
Bruges – Porto
Leicester – Köbenhavn
CSZKA Moszkva – Monaco
Leverkusen – Tottenham
Dinamo Zagreb – Sevilla
Lyon – Juventus – Tv.: Sport 1
Real Madrid – Legia Warsawa – Tv.: M4 Sport
Sporting CP – Borussia Dortmund – Tv.: Sport 2

bl-tabel

Gavalovits Sándor