Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Marica befejezi

Emlékszünk még arra a gólra, mely egy időre megbénította Guzmics Richárd pályafutását? Igen – igen a 2013 szeptemberében Románia ellen vétett óriási hibája miatt partvonalon kívülre került, hogy majd Bernd Storck kinevezése után, újból Románia ellen visszakerüljön a nemzeti csapatba. No azon a meccsen az első gólt szerző román támadó Marica, bejelentette a visszavonulását.

marica

A román válogatottban 70 mérkőzésen 25-ször eredményes támadó az ukrán Sahtar Donecknél töltött időszaka alatt kétszeres ukrán bajnok lett, de játszott Németországban a Stuttgart és a Schalke, Spanyolországban a Getafe, Törökországban a Konyaspor, és hazájában a Steaua és a Dinamo Bucuresti csapataiban is.

Marica a kornak megfelelően az interneten jelentette be, hogy nem folytatja pályafutását, pedig még csak október elején volt 31 éves. „Mindig őszinte voltam veletek, de ezt nem könnyű bejelenteni: az erőnléti állapotom már nem engedi, hogy olyan szinten játsszak, amelyet megérdemelnétek, így pontot teszek a labdarúgó-pályafutásom végére” – áll többek között a levelében.

Emlékezzünk a románok “Marikájára”, egy számunkra sajnálatos góllal, melyet 2013-ban ellenünk szerzett.