Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: A lengyelek az élre álltak! – videóval

A forduló előtt élen álló Montenegró kétgólos előnyről kapott ki, míg a lengyelek idegenbeli sikerükkel lettek elsők. A dánok otthon nyertek simán.
Az örmények ellen nagy meccsen, kétgólos előnyről alulmaradó montenegróiak a románok otthonában győzedelmeskedő lengyeleknek adták át első helyüket, míg a dánok otthon ütötték ki a kazahokat.

grosickiGrosicki nagyszerű góllal nyitotta meg a lengyel gólcsapot (forrás: twitter.com/EuroQualifiers)

Románia – Lengyelország 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – , ill. Grosicki (11′), Lewandowski (82′, 90+1′ – büntetőből)

A románoknak sok közük nem volt az első félidőben a meccshez, amikor is a lengyel válogatott bőségesen dolgozta ki a helyzeteket, és mezőnyben is fölényben játszott. Eredménye korán lett ennek, a 11. percben már vezettek a vendégek. Grosicki bolondította meg a hazai játékosokat, szólója végén pedig nagy gólt varrt a léc alá, a labda pedig előtte meg is pattant még a lécen (0-1)!

A második félidőben egyenrangúbb partnere lett a lengyelnek a román válogatott, ám a hajrához közeledve a Bayern sztárja növelte a vendégek előnyét. Lewandowski is a szebbik fajtából lőtte gólját a 82. perc legvégén (0-2)! Végül Lewandowski még tizenegyesből is betalált a 91. minutumban, duplájával pedig minden eldőlt, simán verték idegenben a lengyelek a románokat (0-3)! Sikerükkel a lengyelek már az élen!

Örményország – Montenegró 3-2 (0-2)
Gólszerzők: Grigoryan (50′), Haroyan (74′), Ghazaryan (90+3′), ill. Kojasevic (36′), Jovetic (38′)

Az aktuális fordulót megelőzően listavezető helyen álló montenegróiak Örményországba látogattak. Folytatták jó szereplésüket az ezúttal idegenben szereplő válogatott játékosai. A 36. minutumban távolról Beqiraj lőtte rá a labdát, ez még kimaradt, majd a kipattanót Kojasevic vágta be (0-1)! Nem kellett sok, csak két perc, és jött is a második vendég gól! A hazaiak szögletét kivágták, az egyetlen hátul maradt védő nem tudott ellenfele lenni Jovetic-nek, ő pedig élt a lehetőséggel, szépen pöckölte át a kapus fölött a labdát (0-2)!

A fordulást követően viszont abban nem volt köszönet, amit a montenegróiak kaptak. Már az 50. percben szépített a hazai válogatott – egy szép összjáték végén Grigoryan talált be, s akárhogy igyekezett, nem tudott védeni a vendégek hálóőre, a labda csak lelassult, de bement (1-2)! Jött az extázis a lelátón a 74. percben, amikor a beívelt szögletnél még védett a vendégek kapusa, de a felpattanó labdát a kavarodásban Haroyan bevágta, ezzel egalizáltak az örmények (2-2)! De nem lehetett így vége, ez egy örmény sikersztori! A 93. minutumban Haroyan a gólpasszért felelt, távol a kaputól lekészített labdáját Ghazaryan kegyetlenül vágta a kapuba (3-2)! Ekkor robbant fel igazán az aréna, az utolsó verte az elsőt egy igencsak látványos gólokkal teletűzdelt meccsen.


Dánia – Kazahsztán 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Cornelius (15′), Eriksen (36′ – büntetőből, 90+2′), Ankersen (78′), ill. Suyumbayev (17′)

Az észak-európaiak keleti vendége nem tett csodát Dániában. A hazaiak már az első játékrészben egygólos előnyre tettek szert. Előbb, a 15. percben Cornelius volt eredményes, majd a 36.-ban Eriksen, aki büntetőből talált be. A két dán gól között, egészen közel az elsőhöz, a 17. minutumban Suyumbayev találata ékelődött be, s ekkor még döntetlent ünnepelhettek a kazahok.

A 78. percig kellett várni az újabb hazai gólra, melyet Ankersen szállított. A pontot az i-re Eriksen tette fel, akinek 92. percben szerzett – immár második – gólja eldöntötte a találkozót.

Az E-csoport állása

vb-selejtezo-e-csoport

Nagy Dávid