Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtezők: Hoztuk a kötelezőt Andorra ellen – videóval

Andorrával mérte össze a tudását a magyar labdarúgó-válogatott, s ez volt az a meccs, amelynél már a kezdés előtt mindenki elkönyvelte a három pontot, de… A kötelező mindig a legnehezebb.

Hungary vs. Finland UEFA Euro 2016 qualifier football matchGera kezdte a gólgyártást (nso.hu)

Már a kezdés előtt örülhettek a szurkolók, ugyanis Gera Zoltán tudta vállalni a játékot. A védelemből hiányzott Kádár Tamás eltiltás miatt, illetve Nikolics Nemanja a csatársorból, igaz ő a keretbe sem lett behívva sérülése miatt. Úgyhogy majdhogynem a legerősebb csapatát küldhette harcba Bernd Storck.

Már a meccs legelején a magyar csapat lépett fel támadóbban. Érdekes volt látni, ahogy a két szélső védő Bese és Korhut rendre feltűnt az ellenfél kapuja előtt. A 11.percben a Franciországban játszó jobbhátvéd előtt adódott óriási lehetőség, miután Kleinhesler sarkazása után betört az andorrai kapu elé, de az utolsó pillanatban szereli becsúszva Vieira, az ötös bal sarka előtt. És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, hogy végignézve az andorrai csapaton, hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy elég világverő csapat is lehetne, legalábbis nevek alapján: Rodriguez, Vieira, Pujol…. A 15.percben Kleinheisler óriási butaságot csinált, miután Dzsudzsákot felrúgta Aláez, ő rendet tett. Kapott is érte egy sárgát, cserébe Portugália ellen nem léphet majd pályára tavasszal. A 27.percben Ddzsudzsák két csel után jobbról remekül ad be Szalainak, aki megforgatja Valest, de a remeklés eddig tartott, ugyanis lövése (?), gyengére sikerült. Majd a 29.minutumban Korhut erős lövése Szalai fenek felett hagyta el a játékteret, s alig kerülte el a kaput. Majd jött a 33.perc, s kifizetődött, hogy Gera vállalta a játékot! Dzsudzsák jobb oldali beadását középre paskolja ki a kivetődő kapus, Gómes, pont Gera elé, aki kapásból bevágta a kapuba. Gerának ez a huszonhatodik találata volt a nemzeti csapatban. (az előzőt ugye Portugáliának lőtte) A gól után továbbra is a magyar csapat nyomott, már mindenki várta az újabb gólt. Ez “csak” a 43.percben jött el, amikor is Dzsudzsk második gólpasszát osztotta ki, kiváló jobb oldali beadását Lang jobb lábbal a kapu bal oldalába perdítette. Így a szünetre kettő nullra elhúztak a mieink.

15002482_1436242053067591_8096482374831702714_o-mlsz-humlsz.hu

A második félidőnek is támadó szellemmel vágott neki a csapatunk. Az 54.percben Gyurcsó az ötösről a kapusba lőtte az óriási lehetőségét. Az 59.percben Kleinheisler lövését vetődve védte az andorrai kapus. Tovább nyomtunk, Korhut ballábas beadását az ötösről bal alsó mellé pörgette Gera. A 73. percben Gera passzát Gyurcsó már nem hibázza el az ötös bal sarka elől, jobbal a kapu jobb oldalába lőtt, így már 3-0. Majd a végére jött a slusszpoén! Ki más, mint Szalai Ádám! Stieber gyönyörűen ment el a bal oldalon, begurította középre Szalai sarokkal kapura tette, egy védő ugyan a gólvonal előtt beleért, de ránézésre bement volna, úgyhogy nem lehetett öngól!

Magyarország – Andorra: 4-0 (2-0)
Groupama Aréna
Gól: Gera (1-0 33.p), Lang (2-0 43.p), Gyurcsó (3-0 73.p), Szalai (4-0 89.p)
Sárgalapok: Kleinheisler (15.p), Korhut (35.p)

Magyarország: Gulácsi – Bese, Lang, Guzmics, Korhut – Gera (Böde 85.p), Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber 74.p), Gyurcsó (Németh K. 81.p) – Szalai
Andorra: 
Gomes – Rubio, E. Garcia, Vales, Llovera, San Nicolás – V. Rodríguez, Vieira, C. Martínez (Alex Martinez 67.p) – Pujol, Aláez

https://www.youtube.com/watch?v=et6lAPyq2nM

https://www.youtube.com/watch?v=KqsBfGR-QeM

https://www.youtube.com/watch?v=-CxrQj1wlPw

https://www.youtube.com/watch?v=NKLUPe3zQgI

Endrődi Dávid