Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Horvát védőt igazolhat a PL sereghajtója – sajóthír

Angol sajtóhírek szerint a Premier League-ben szereplő Sunderland együttese a hátsó alakzatát szeretné megerősíteni és kiszemeltjük Ukrajnából a Dinamo Kyjevtől érkezhet.

maxresdefault

David Moyes együttese a januári átigazolási szezonban megszeretné szerezni a Dinamo Kyjev horvát válogatott védőjét Domagoj Vidat. A 27 éves védőért a fekete macskák 10 millió eurót kínálnak majd janurában. A Sunderland mindenképpen erősíteni szeretne hiszen eddig pocsékul szerepelnek a bajnokságban, sereghajtók a Premier League-ben.

Vida rutinos védőnek számít hiszem megfordult már pályafutása során Osijek, Bayer Leverkusen, Dinamo Zágráb csapatában is. Igaz a Bundesligában sokat nem játszott a Leverkusen színeiben mindössze egy találkozón lépett pályára. 2013 óta a Dinamo Kyjev játékosa és ezalatt 79 mérkőzésen lépett pályára a kyjevi gárdában és 7 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Vida pályafutása során Horvát Kupát, horvát bajnokságot, Ukrán kupát, Ukrán Szuperkupát és bajnokságot is nyert.

A horvát nemzeti csapatnak is tagja 2010 óta. A felnőtt csapatban 2010. május 23-án debütált egy Wales ellen 2–0-ra megnyert barátságos mérkőzésen. Összesen 42 mérkőzésen lépett pályára a horvát válogatottban.  Utánpótlásszinten tagja volt a horvát U19-es, U20-as és U21-es válogatottnak is.

A horvát védőt 2018-ig köti szerződése a kyjevi gárdához és a transfermarkt portál 8,5 euróra becsüli a játékos piaci értékét.

Kép: goal.com