Mikor láthatjuk újra az Arsenalban?
A szélső még nem tudja, hogy mikor térhet vissza az Ágyúsokhoz, mivel sérülése óta Wenger nem számíthatott rá.
Santi Cazorla a Ludogorets elleni 6:0-s győzelem során sérült meg, és a Bajnokok Ligája összecsapás óta nem tudott pályára lépni. Ezt a mérkőzést még októberben játszották le.
Cazorla remekül játszik az Arsenalban, és az Ágyúsok jelenleg meg is sínylik a hiányát, azonban még a spanyol válogatott se tudja a pontos dátumot, mikorra épül fel teljesen, és lesz újra bevethető az első csapatban.
A szélső elmondta, hogy már minél hamarabb újra a pályán akar lenni, azonban a gyógyulás folyamatát nem tudja befolyásolni. Ez akár még hetekig is elhúzódhat, de az is lehet, hogy Wenger már hamarabb be tudja majd vetni őt.
kép: independent
Nagy Gábor