Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger nem boldog Ibra eltiltása miatt

A szombati napon rendezik a PL egyik legnagyobb rangadóját a Manchester UnitedArsenal találkozót. Ennek kapcsán a vendégek menedzsere Arsene Wenger nyilatkozott a két csapat helyzetéről.

rashford

Azt már 2 héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy Zlatan Ibrahimovic a “Vörös Ördögök” csatára nem léphet pályára eltiltás miatt, így több mint valószínű, hogy a fiatal Marcus Rashford kap lehetőséget az “Ágyúsok” ellen. Erről kérdezték Wengert:

“Igen, a srác aki tavaly kivégzett minket.” – kezdte mosolyogva a menedzser.

“Figyeltem a játékát tavaly a találkozónk előtt a Midtjylland ellen, ahol gólt szerzett és tudtam, hogy nem lesz vele egyszerű.”

“Jó játékos, erős, gyors. Mindenkit megtud lepni.”

Mint ismert tavaly szinte a semmiből berobbanva Rashford az Old Traffordon kettőt vágott az Arsenalnak, a 3-2-re megnyert mérkőzésen, amire, ha beveti Mourinho ismét lehetősége lesz. Márpedig annak nagyon örülnénk a United drukkerei.

A találkozót szombaton 13:30-kor rendezik az Old Traffordon. A mérkőzés esélyese a fogadó irodák szerint a Jose Mourinho vezette hazai csapat.