Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Felkerült az internetes videómegosztó portálokra az a felvétel, amelyen Cristiano Ronaldo a portugál válogatott öltözőjében beszédet tart a győztesen megvívott Eb-döntőt követően.
(Kép: The Independent)
Cristiano Ronaldo némiképp elérzékenyülve, ám határozottan fellépve tartott beszédet az öltözőben, miután Portugália a nyári Európa-bajnokság fináléjában a házigazda Franciaországot 1:0-ra legyőzve, felült a kontinens futballtrónjára.
CR elsőként Fernando Santost, az őt már a Sportingnál is mentoráló 62 esztendős szövetségi kapitány érdemeit méltatta, majd erőteljes gesztikulálás közepette kitért a válogatott keret, illetve a stáb minden egyes tagjára.
A Real Madrid klasszisa azt is elmondta, hogy számára a válogatott franciaországi tornagyőzelme többet ér a számos egyéni elismerésnél, de még a Bajnokok Ligája győzelmeknél is. CR megemlítette még “élete legboldogabb pillanatát”, valamint azt, hogy szerinte Portugália sikere teljesen megérdemelt volt.
Íme a felvétel – Angolul tudók előnyben!
https://www.youtube.com/watch?v=jLKQ1oBcmPU
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…