Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: A Roma, a Bilbao, és a Genk is továbbjutott!

Két csoport is eldőlt még – az egyikben a Roma már csoportelső lett, ketten versenyeznek még a másik továbbjutást érő. Eközben a Bilbao csoportjában a baszkok küzdenek a csoportelsőségért a Genkkel.

cydrukgw8aeaido

Dzeko volt a meccs hőse – a bosnyák mesterhármast lőtt (forrás: twitter.com/EuropaLeague)

AS Roma – Plzen 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Dzeko (11., 61., 88.), Perotti (82.), ill. Zeman (18.)

A meccs előtt lehetett tudni, ha nem veszít a római klub, történjen bármi is a másik meccsen, Tottiék továbbjutnak. A 11. percben Dzeko révén előnybe is kerültek a Farkasok, ám hamar jött a válasz, a 18. minutumban Zeman fejjel egalizált. A római együttes a vezetést már újra nem tudta megszerezni a szünetig, de nagy fölényben játszott.

Nem telt el sok a második félidőből, újból jött Dzeko, a 61. percben megint a Roma-nál volt az előny! A bosnyák ekkor fejjel volt eredményes. A hajrához közeledve bebiztosította sikerét a hazai együttes! A 82. minutumban Perotti volt szemfüles, a kapus kintebb állt, a labdát pedig a hazai focista átemelte a Plzen hálóőrén, eldőlt minden! Nem volt még ez sem elég, Dzeko a legvégén mesterhármast szerzett, a harmadik gólt szerző Perotti passza után, ezzel állt be a 4-1-es végeredmény. A Plzen búcsúzott a küzdelmektől, a Farkasok a legjobb 32 között.

Austria Wien – Astra 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Rotpuller (57.), ill. Florea (79.), Budescu (88. – büntetőből)
Kiállítás: Grünwald (65.), ill. –

Saját magával bánt el az Austria Wien, amely az 57. percben megszerzett előnyét követően hamar emberhátrányba került. A hazaiak csapatkapitánya, Grünwald 4 percben belül begyűjtött két sárgát, csapata ma esti meccsét pedig aligha nem ez meg is pecsételte. A végjátékban esett két Astra gól, a győzelmet érő ráadásul tizenegyesből. A román klub a második, de még az osztrák együttes is tovább juthat az utolsó fordulóban, viszont a két klub valamelyike ki fog esni.

Az E-csoport állása az utolsó forduló előtt

capture_2016-11-24-23-27-07

Athletic Bilbao – Sassuolo 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Raúl García (10.), Aduriz (58.), Lekue (79.), ill. Balenziaga (2. – öngól), Ragusa (83.)

A baszk együttes a masszív Sassuolo ellen játszott szoros meccset Spanyolországban. A meccs legelején a vendégek örülhettek, Balenziaga öngóljával került előnybe az olasz együttes (0-1)! Jött a válasz a 10. percben, ezúttal az Athletic már nem saját kapuját vette be, hanem Raul Garcia volt fejjel eredményes (1-1)! Az első félidőben már nem változott az eredmény, de a Bilbao játszott fölényben.

A folytatásban sikerült újból előnybe kerülnie a baszk alakulatnak. Az 58. minutumban a szögletetből beívelt labdát Aduriz fejelte be (2-1)! A 79. minutumban a legutóbb mesterötöst vágó Aduriz gólpasszt adott, Lekue révén ment kettővel a Bilbao (3-1)! Nem sokkal ezután, a 83. percben szépített a Sassuolo Ragusa góljával (3-2)! A lefújásig viszont nem változott az eredmény, a Bilbao továbbjutott, míg a Sassuolo tisztes helytállása ellenére is kiesett. A baszk klub a Genkkel fog versenyezni a csoportelsőségért.

Genk – Rapid Wien 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Karelis (11.), ill.

A Genk a Rapid Wien ellen csak egy góllal, de nyert, így a 11. percben szerzett találattal eldöntötte Karelis, hogy a belga klub biztosan ott lesz a legjobb 32 között. Ezzel párhuzamosan veresége miatt bizonyossá vált, hogy a Rapid Wien nem folytathatja a küzdelmeket a kieséses szakaszban. A Genk az Athletic Bilbao-val futhat versenyt az utolsó körben a csoportelsőségért.

Az F-csoport állása az utolsó forduló előtt

capture_2016-11-24-23-31-39

Nagy Dávid