Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Győzött a Bayern a tét nélküli utolsó csoportmeccsen

Bayern Müncen – Atletico Madird meccset rendeztek a Bl D csoportjában, ráadásul a Bayern előző fordulóban vereséget szenvedett Rostovban így hat pontos hátrányban követte a spanyolokat, s így ez már egy tét nélküli csatának volt tekinthető, lévén már mindkettő csapat továbbjutott.

2428729_w1uefa.com

A Bayern ennek ellenére erős kezdőcsapatot küldött pályára, Neuer a kapuban, védelemben Hummels, Alaba, középpályán Vidal és Thiago, elől pedig Robben és Lewandowski. Az Atleticonál szintén találkozhattunk meghatározó játékosokkal, így talán a legnagyobb sztárral Griezmannal is. A franciáról elterjedt, hogy lehet, utolsó Bl meccsén lép pályára az Atleticónál lévén egyre közelebb van a Manchester Unitedhez. Ráadásul egyik legjobb barátjával, válogatottbeli csapattársával játszhatna együtt, hiszen Pogba is ott rúgja a bőrt.

A Bayern házigazdaként egyből nekirontott az Atleticonak, igaz a legnagyobb helyzetet a tizedik percben a spanyolok hagyták ki. Carrasco betört a büntető területen belülre, de lövése után középre szállt a labda, így Neuer könnyedén védett. Majd a tizenhatodik percben újból a belga került helyzetbe, ismét a tizenhatoson belül kapott nagyszerű labdát, de ezúttal még a kaput sem találta el a lövésével. Majd a huszadik percben Costa lövése után nagyot védett Oblak. A 28.minutumban megszerezték a vezetést a bajorok, Lewandowski tizenkilenc méterről lőtt egy szabadrúgást a spanyolok kapujába. A hátralévő időben mind a két csapat próbálkozott támadásokkal, de több gól már nem esett egyik oldalon sem.

uefa(uefa.com)

Az 55.percben Costa lövése jó tizenhat méterről Oblak szerencséjére középre szállt, így könnyedén ölelhette magához a labdát. Majd az 59.percben Bernat kicsit kiszorítva lőtt kapura, de a szlovén hálóőr a helyén volt. A 79.percbe Costa beadását Thiago szinte a gólvonalról a kapu fölé fejelte. Óriási lehetőség volt. Egy perccel később a gólszerzőt Thomas Müller váltotta. Ez is jelezte, hogy Ancelotti tényleg komolyan veszi a meccset, s mindenképpen nyerni akar ma este, akár több góllal is. Majd az elmúlt időszakban rendre gólt szerző Kimmichet is beküldte az olasz mester.  Végül pedig Costát Martinez váltotta. Érdekes módon, Ancelotti így gyorsan hét perc alatt le is tudta a három cseréjét, mellyel nyolcvan percig spórolt. Az Atletico is szerette volna legalább az egy pontot, pedig tétje már tényleg nem volt ennek a meccsnek. S mi mutatta meg igazán, hogy pontért utaztak Münchenbe? A 94.percben szögletet rúgtak a spanyolok, s Oblak előrehúzódott, hátha veszélyt tud kelteni a németek kapuja előtt. De ebből már nem született gól, s így maradt az 1-0-ás német diadal.

Bayern München – Atletico Madrid 1-0 (1-0)
Allianz Arena. Vezette: Turpin (francia)
Gól: Lewandowski (28.p 1-0)
Sárgalapok: ill. Gabi (62.p)
Bayern München: Neuer – Rafinha, Hummels, Alaba, Bernat – Vidal, Sánches, Thiago – Robben (Kimmich 83.p), Lewandowski (Müller 80.p), Douglas Costa (Martinez 87.p). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Atletico Madrid: Oblak – Vrsaljko, Szavics, Godín (Correa 60.p), Lucas – Gabi, Koke (Partey 68.p) – Saúl, Gaitán, Carrasco (Gameiro 60.p) – Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone

https://www.youtube.com/watch?v=MN0PULcBoXk

PSV Eindhoven – Rostov 0-0 (0-0)

A csoport másik meccsén Eindhovenbe látogatott a Rostov, amint már feljebb is jeleztük Bl tétje már nem volt eme párharcnak, az oroszok pedig a Bayern elleni előző fordulóban aratott győzelmének hála, lépéselőnybe is került a hollandokkal szemben az Európa-liga további küzdelmeiben. A csapatok ennek megfelelően egymásnak estek. Írhatnánk eltúlozva, de igazából az első játékrészben komolyabb lehetőség egyik oldalon nem akadt. Helyzetek azért voltak, sőt a második félidőben is, de a kapusok megfelelően megoldották a dolgokat. (fogalmazzunk így, s ne úgy, hogy nagyobb bravúrt azért nem is kellett bemutatniuk) A 75.percben végre egy kis izgalom. A PSV játékosának Steven Bergwijn szólóját követően a labdát a kapu közepe felé lőtte, de Soslan Dzhanaev védeni tudott. De végre olyan helyzetet láthatott a kilátogató közönség melyet feljegyezhettünk. A 87.percben újból PSV helyzet adódott, Gaston Pereiro nagyszerű labdát kapott a kapu előterében kapásból szép lövést küldött a kapu bal oldalába, de Soslan Dzhanaev hatalmasat védett. A vége így maradt a 0-0, s a Rostov folytathatja a továbbiakban az Európa-ligában.

A csoport végeredménye
1. Atletico Madrid 6 5 0 1 7:2 15
2. Bayern München 6 4 0 2 14:6 12
3. FK Rosztov 6 1 2 3 6:12 5
4. PSV Eindhoven 6 0 2 4 4:11 2

Endrődi Dávid