Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ashley Young visszatérhet korábbi csapatához!

A Daily Mirror információi szerint a Manchester United színeiben futballozó angol szélső támadó, nevezetesen Ashley Young visszatérhet korábbi csapatához a januári átigazolási időszak folyamán. 

a_young

A brit napilap úgy tudja, hogy nevelő egyesülete, azaz a Watford bejelentkezett a 31 esztendős labdarúgó játékjogáért. Ám nemcsak a “lódarazsak” szeretnék soraikban tudni a “vörös ördögök” alkalmazásában álló futballistát. Állítólag a West Bromwich Albion és a Swansea City is komoly érdeklődést mutat iránta. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2018 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 8,5 millió fontra becsüli a piaci értékét. 

Ashley Young 2007 januárjában az Aston Villa kedvéért hagyta ott a Watfordot. Az “oroszlánoknál” gyorsan alapember lett, illetve remek teljesítményének hála rövid időn belül nagy hírnévre tett szert. A birminghami gárdát 2011 nyaráig erősítette, minden frontot egybe véve 190 mérkőzésen léphetett pályára, melyek során 37 gólt szerzett illetve 59 találatot készített elő. Ezt követően a Manchester Unitedhez igazolt, a bemutatkozó szezonja egész jóra sikeredett, viszont összességében nem tudott az angol sztárcsapat meghatározó tagjává válni. Eddig 149 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken pedig 14 alkalommal volt eredményes és 31 gólpasszt osztott ki.  

Németh Boldizsár