Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzőjéért játszik hétvégén a Loki

Egyes sajtóhírek szerint, ha hétvégén kikap a Loki az Újpesttől meneszthetik Leonel Pontest, az augusztusban kinevezett portugál trénert.

pontesleonard629nso.hu

Gyengén kezdte a bajnokságot a Debrecen, két forduló után Kondás Elemér felállt a kispadról, őt két meccs erejéig Herczeg András követett, majd megtalálták a végleges megoldást a portugál edző személyében.

Pontes korábban utánpótlás trénerként is dolgozott, többek között a világsztár Cristiano Ronaldo egyik felfedezőjének tartják, tehát nem kis név a szakmában. Debreceni kinevezésekor kijelentette, hogy őt nem érdekli a játékosok kora, de minél több sajátnevelésű fiatalt szeretne a csapatba tenni. A Videotontól elszenvedett 5-1-es vereség után azt mondta, inkább tizenegy fiatallal áll ki, de azok közül akik, akkor a pályára léptek többen repülhetnek. Ez be is következett, hiszen többek között Varga József, Tisza Tibor, Kulcsár Tamás is elhagyta a csapatot. Mellettük több kiegészítő játékostól is megváltak, majd mindenki várta, hogy akkor jönnek az ifjak. Erre fel, külföldi játékosokat vetett be sorjába, volt olyan meccs, mikor egyszerre hét-nyolc idegenlégióst vetett be a tréner. A legifjabb focista az a Szatmári Csaba volt, aki korábban három NB I-es meccsnél járt, most már hétnél.

A Loki az NB III-as Győrrel szemben hamar kiesett a Magyar Kupából, majd 14 bajnokiból mindössze hármat tudott megnyerni Pontes irányítása alatt a DVSC, négy döntetlen és hét vereség mellett. Ha hétvégén újabb zakót szenvedne a Debrecen, akkor télen akár újabb edzővel kezdhetik el az alapozást, a korábbi bajnokcsapat játékosai.

Endrődi Dávid