Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szlovákiába vinnék Elek Ákost

A napokban robbant a bomba Szlovákiában, hogy újabb magyar labdarúgót igazolna a Slovan Bratislava. Elek Ákos a Diósgyőr válogatott középpályása keltette fel északi szomszédaink figyelmét, ahol már ráadásul Priskin Tamás személyében magyar csapattársa is lehetne.

Elek  - valogatott 24.hu24.hu

Azóta kiderült, hogy a Slovan a 600.000 eurós vételárat nem tudja kifizetni Elekért, pedig a középpályájára ráférne az erősítés. Ráadásul a védekező középpályás fizetését is sokallják a szlovákok.

Elek pályafutása Kazincbarcikáról indult, majd a Videotonban érte el első sikereit. Itt is lett válogatott. Ezután Törökországba igazolt, majd fél évvel később mikor hazatért, megvette játékjogát a Diósgyőr. 2015-ben Kínába szerződött, ahonnan a Diósgyőr hozta ismét haza 2016 januárjában. Mivel fizettek a játékjogáért, így ingyen biztos, hogy nem akarják elengedni. Már nyáron is felmerült, hogy újra légiósnak áll, de akkor nem érkezett megfelelő ajánlat a focistáért.

Endrődi Dávid