Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést bontó középpályások

Érdekes éven van túl Ivancsics Gellért. Tavasszal Siófok kiválóan játszott, így bízott benne, hogy nyáron feljebb léphet. Az NB I-ből nem kapott ajánlatot, végül a Szeged 2011-hez írt alá, de a kevés játéklehetőség után a napokban felbontotta kontraktusát.

imagesLehet visszatér Siófokra? (Fotó:bfc-siofok.hu)

Ivancsics nyár elején a Sopron csapatánál tűnt fel, már mindenki bejelentette érkezését. Sőt az MLSZ adatbázisában már soproni labdarúgóként szerepelt. Pár nappal a szezon kezdete előtt végül azt mondták, nem tudtak megállapodni, így Ivancsics tovább áll. Végül ősszel a Szeged 2011 játékosa lett, de a kevésszer jutott szerephez. A hétvégén vége lett az NB II-es bajnokságnak, és felbontotta szerződését, s bízik benne, hogy a téli alapozást már új csapatánál kezdheti meg.

lengyelbeciLengyel elhagyta Kisvárdát (Fotó:szolnokimavfc.hu)

Szintén középpályás, szintén nyári érkező, szintén szerződést bontott. Kiről is van szó? Lengyel Béla korábban az NB I-ben is játszott Szolnokon, s idén nyáron hagyta el a Tisza parti klubot. Akkor Kisvárdára szerződött, de játéklehetőséget nem kapott. A napokban ő is felbontotta szerződését, és már keresi is új csapatát. Akárcsak Miroslav Grumics akiről korábban Révész Attila elmondta, nem számít a szerbiai származású, de magyar állampolgársággal is rendelkező csatárra. Helyére a korábban bundabotrányba keveredő Horváth Zoltánt szerződtették.

Endrődi Dávid