A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Egyes török hírek szerint újabb csapat szerződtetné az előző idény lengyel gólkirályát Nikolics Nemanját. A kérdés az, ha a magyar válogatott csatár oda szerződik ő másképpen jár-e, mint az eddig a török bajnokságban szereplő magyar játékosok, hiszen eleddig egyik hazánkfiának sem jött ki igazán a lépés a török ligában.
A török bajnokságban jelenleg 10. helyen tanyázó Trabzonspor készül ajánlatot tenni a támadóért. A Trabzonspor ősszel mindösszesen tizenkét gólt lőtt a bajnokságban, mely nagyon kevés, ezért is keresnek új csatárt.
A török lapok megírták, hogy Nikolics a 2009-2010-es és a 2013-2014 szezonban 18-18, míg a 2014-2015-ös idényben 21 találatot szerzett. Legutóbb a Legia színeiben 28 bajnoki góllal lett lengyel gólkirály.
Nikolics az előző héten elmondta, hogy télen minden bizonnyal elhagyja jelenlegi csapatát, s amerikai, kínai és angol érdeklődőkről tud.
Endrődi Dávid
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…