Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországba igazolhat a Honvéd kapitánya

Olaszországból kapott információk szerint az olasz harmadosztályban szereplő Messina csapata figyeli a Honvéd csapatkapitányát Hidi Patrikot. A 2009 óta a Bp. Honvéd első csapatában szereplő középpályást már évek óta összeboronálják különböző klubokkal, de eddig mindig maradt. Viszont 2017 nyarán lejár a szerződése, így most télen csinálhatnak belőle utoljára üzletet.

nso-hunso.hu

Hidi eddig 183 magyar élvonalbeli bajnokin szerepelt, melyeken 14 gólt lőtt, de elképzelhető, hogy a 26 éves középpályás most egy darabig nem növeli ezen számait. Korábban a Videotonnal többször is összeboronálták, hogy oda szerződik, de az üzletből végül nem lett semmi. Felmerült állítólag a Ferencvárosnál is, hiszen védekező középpályást keresnek a zöld-fehérek, de állítólag erre a posztra több jelöltjük van, s Hidi csak egy név a sok közül. Ráadásul a Honvédból ők inkább Botka Endrét szeretnék leigazolni.

A cornermessina.it viszont arról cikkezett a napokban, hogy Hidi Olaszország irányába veheti az útját. Korábban a piros-feketék többször üzleteltek olasz csapatokkal, hiszen egy időben Alcibiade, Leandro Martinez, Bonazolli, Testardi most pedig (másodszor) Lanzafame az az olasz focista aki itt játszik. Igaz nem csak olaszok jöttek Itáliából hanem más nemzetiségű focisták is, Job, Daud, Diarra, Diakité stb… Marco Rossi is Olaszországból érkezett. Már arra is volt példa, hogy egy sajátnevelésű focistát olasz csapatnak adtak el, hiszen Vécsei Bálintot a Bologna vette még két évvel ezelőtt.

Pasquale Leonardo szakmai vezető megerősítette, hogy érdekli őket Hidi, figyelik a focistát, de egyelőre bővebbet nem szeretett volna mondani. Annyit még megosztott az újságírókkal, hogy Hidi csak egy név a sok közül erre a posztra.

Endrődi Dávid