Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSG sztárja is Kínába tart – sajtóhír

A francia L’Équipe értesülései szerint a PSG egyik sztárja lehet a következő aki Kínába igazolhat, miután Julian Draxler a tegnapi nap folyamán Párizsba igazolt. 

420618-angel-di-maria-psg-clb-700

A francia L’Équipe szerint a párizsiak argentin válogatott játékosa Angel Di Maria lehet a következő sztár aki Kínába teszi át székhelyét, miután csapata megszerezte 38 millió euróért a német Julian Draxlert. A francia lap szerint Jorge Mendes, Ángel Di Maria ügynöke már meg is kezdte az informális egyeztetéseket egy kínai csapattal. Az argentin játékos a párizsiak legutóbbi mérkőzését a Lorient ellen valamint a csapat utolsó edzésein sem volt jelen.

Angel Di Maria 2015-ben érkezett a párizsiakhoz a Manchester United csapatától közel 44 millió fontért, és Párizsban sem tudta megváltani a világot, ugyanúgy mint az Old Traffordon. A PSG színeiben 43 mérkőzésen jutott szóhoz és 11 gólt szerzett. Pályafutása legszebb időszakát a Real Madridnál töltötte 2010 és 2014 között, 190 mérkőzésen 36 gólig jutott. A királyi gárdával bajnokságot, Spanyol Szuperkupát, Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát is nyert. Pályafutása során a 28 éves argentin válogatott megfordult még az argentin Rosario Central és a portugál Benfica csapatánál is.

A PSG egyébként már üzletelt kínai csapattal, miután a szintén argentin játékosát Ezequiel Lavezzit eladta a kínai Hebei China Fortune csapatának. Legutóbb éppen a héten szintén egy kiváló labdarúgó választotta Kínát méghozzá Oscar a Chelsea brazil játékosa igazolt közel 71 millió euróért a kínai Shanghai SIPG csapatához.

Di Maria szerződése 2019-ig érvényes a PSG csapatához és a transfermarkt portál a játékos piaci értékét 55 millió euróra becsüli.

O.G.