Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Ismét a tavalyi hó – Csapatértékelő

A Premier League 2016-2017-es idénye immár túl haladt a zeniten, sőt már a 20. forduló is eltelt. Mégis, az ünnepi hajtás után akad egy lélegzetvételnyi időnk, hogy számba vegyük a legfontosabb történéseket, elemezzük a szezon eddigi részének kiemelkedő csapatait, és megkíséreljük megtippelni, mire számíthatunk a későbbiekben. Az angol bajnokság élcsapatainak értékelését az  Arsenallal folytatjuk, amely jelenleg az 5. helyen tanyázik a pontvadászatban.

 

Korábbi félévértékelő cikkeinkért KATT:

Premier League: Kiemelkedő hatosfogat! – Félévértékelő
Championship: Benítez újra az élvonalba vezényelheti a Szarkákat – Félidei körkép
PL: A bajnokság legeredményesebb játékosai – gólok és gólpasszok
MU: Döcögős kezdés, majd szárnyalás – Csapatértékelő

A szokásos nyári elégedetlenség a szurkolók részéről ismét megvolt Londonban. Mivel a svájci Granit Xhaka leigazolás után nem nagyon mutatott hajlandóságot Arsene Wenger a csapat megerősítésére, bár erre megvoltak a próbálkozások Vardy és Lacazette személyében, azonban ezek nem bizonyultak eredményesnek. Az átigazolási szezon vége azonban erősebbre sikeredett. Mustafi és Lucas Perez is érkezett, Xhaka mellé, ám ennek ellenére Wenger csapatát senki sem kezelte az esélyek között.

Többen úgy vélekedtek, hogy elfáradt a francia mester, ráadásul az átigazolási piacon is kellett a lökés, hogy Xhaka megszerzése után hajlandóságot mutasson a csapat erősítésére. Ám ennek ellenére is maximum a dobogó legalsó fokára várták az “Ágyúsokat”. Így vágtak tehát neki a szezonnak Alexis Sanchezék.

255d56d500000578-2942492-alexis_sanchez_is_willing_to_defy_medical_advice_to_play_for_ars-a-79_1423228483885

Ennek ellenére szépen indította a csapat a csörtét, még ha ki is kaptak a nyitófordulóban egy őrületes meccsen 4-3-ra a Liverpooltól. Ezután ugyanis az “Ágyúsok” 14 mérkőzésen maradtak veretlenek, aminek köszönhetően komoly bajnokesélyessé váltak. Ennek oroszlánrésze a csapat két legnagyobb sztárjának Alexis Sancheznek és Mesut Özilnek volt köszönhető, akik ipari mennyiségben voltak eredményesek, ám erről részletesebben később.

Ám ezután jött a december és a hajtás, ami így lett az “új-november”, ugyanis az Arsenal Arsene Wenger irányítása alatt legendásan rosszul szerepelt a novemberi hónapokban, azonban ez most nem következett be, ám de decemberben. Vereség az Everton és a Manchester City otthonában, olyan játékkal ami kiábrándító és ezzel tulajdonképpen nagyon elengedték a szárnyaló Chelseat. Apró szépséghiba, hogy a londoni rivális kékek akkor támadtak fel mikor Wenger csapata ellentmondást nem tűrően 3-0-ra mosta le a Chelseat hazai pályán. A bukdácsolásnak köszönhetően jelenleg lecsúsztak egészen az 5. helyig, ám az is veszélyben, mivel a Manchester United már csak 2 pontra van tőlük, úgyhogy előjött ugyan az a probléma ami már évről évre. A nagy hajtásban egyszerűen összeroppannak és évről évre előjönnek a sérülés problémák is ami szintén nem segíti őket.

A bajnoki tabella:

 tabella

 

Az Arsenal a kupákban:

A Bajnokok Ligájában is megtörtént az ami már régóta nem, a csapat az első helyen végzett a csoportjában, megelőzve a PSG-t, néhol pedig parádés játékkal hozták meccseiket. Ám ekkor jött a fekete leves és a sorsolás. Mondhatnánk, hogy szegény embert az ág is húzza, mivel Wengerék a legjobb 16 között megkapták a Bayern Münchent. Így februárban ismételten kevés sansz van arra, hogy a legjobb 8 közé jussanak.

Az FA kupában most kapcsolódott be a csapat és sikeresen is vette az első kört, még a Liga kupában már nincsenek versenyben Sanchezék. Ott a Southampton jelentette a negyeddöntőben a végét.

A legfőbb erősségek:

Alexis Sanchez: Természetesen idén minden a chilei körül forog, mivel ipari mennyiségben termeli a gólokat és a gólpasszokat. 13 bajnoki gólja mellett már 7 gólpassza van és hangsúlyozzuk ez csak a bajnokságban. Összességében 2017-ben  15 gólnál és 13 gólpassznál jár, így messze a legjobb szezonját éli. Ennek pedig Wenger zseniális húzása az oka, aki hamis 9-es pozícióban nagyon megtalálta Sanchez helyét a pályán. Nagy kérdés, hogy hosszabbít-e.

Középpálya: Granit Xhaka személyében Wenger megtalálta a tökéletesen neki való játékost, aki végre asszimilálódott. A tavalyi gólpassz király Mesut Özil most kisebb szerepet vállal az előkészítésben, ám kulcspasszai továbbra is nagyon sokat érnek, ráadásul megtalálta góllövő cipőjét is. Meg kell említeni Theo Walcottot is aki idén úgy fest végre huzamosabb ideig a csapat szolgálatára lesz és már 11 gólnál jár idén. A másik oldalon pedig ott van az év fiatal afrikai játékosa Alex Iwobi is, akiből óriási játékos lehet, ha így folytatja.

Verdikt:

Nagy kérdés, hogy Wenger csapata, hogy fogja bírni a sérülések miatt a 3 front harcot, ám ha mindenki egészséges lenne akkor nagyon komolyan kellene venni ezt a csapatot, ám így joggal van hiányérzete az embernek. AZt viszont tudjuk, hogy tavasztól legendásan nagy hajrát szoktak indítani és még az is előfordulhat, hogy ez a bajnoki reményeket is tartogathat.

Az angol bajnokság félévértékelőjének következő fejezetében a Manchester City csapatával foglalkozunk.