Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új kapus Gyirmóton

Rengeteg gólt kapott az őszi idényben a Gyirmót, így várható volt, kapus után fog nézni a sereghajtó. Az azért meglepetés, hogy kit szerződtettek, hiszen a Bp. Honvédnál is csak kispadig jutó, s szerződését nem meghosszabbító Nagy Sándor lett a kiválasztott.

gyirmotfc.hugyirmotfc.hu

Ősszel a rutinos Sebők Zsolt állt tizennyolcszor a kapuban, Rusák Edvárd pedig a Ferencváros elleni mérkőzésen. Nagy Sándor összesen 2016 februárjában egyszer őrizhette a kispesti kaput, decemberben lejárt a kontraktusa s nem hosszabbították meg.

A Gyirmóttól már távozott Simon Attila, aki a Dorog csatáraként rohamozhat tavasztól, Sallói István visszatért Amerikába a Kansas Cityhez, Horváth Adrián, Nagy Olivér és Filkor Attila szerződését felbontották. További távozók lehetnek: az új érkező névrokona a védő Nagy Sándor, a korábbi válogatott Balogh Béla és az egykori Haladás nevelés Gyurján Bence is. Igaz ő pályára lépett a Dorog elleni edzőmérkőzésen. Szintén lehetőséget kapott a szlovák Kristian Kolcák, a szerb Luka Szindjics és a fiatal romániai magyar, Veress Szilárd. Utóbbi várhatóan marad a győri klubnál, a szerb játékostól elköszönt a szakmai stáb, míg a szlovák labdarúgó sorsa a jövő héten dől el.

Dorogi FC – Gyirmót FC 3-3 (1-0)
Tokod, játékvezető: Horváth T.
Dorog: Demjén P. – Berkó, Koronczai, Bora, Kővári, Mészáros Á., Hauser, Bergényi, Szedlár, Simon A., Medgyes. Cserék: Hartyán, Grabant P., Grabant B., Fekecs, Füredi P., Vígh Á., Perovics. Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gyirmót: Sebők – Áchim, Jancsó, Lengyel, Kolcak, Bori, Kiss M., Vass, Simon, Novák, Csiki. 2. félidő: Rusák – Szegi, Lázár, Kolcák, Présinger, Madarász, Veress, Szindjics, Paku, Máté, Tóth N. (Gyurján). Vezetőedző: Urbányi István

Gólszerzők: Berkó, Hartyán, Grabant B., illetve Máté J., Veress, Szegi