Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozhat a Haladás támadója, két védő érkezett

Megbízható forrásokból úgy értesültünk, hogy Gaál Bálintot a Haladás támadóját szívesen látná a Vasas. A Haladás támadója, aki elsősorban remek pontrúgásainak köszönhetően, 14 mérkőzésen 7-szer talált be az ellenfelek kapujába.

Foghatták fejüket - nem csak Devecseri - a magyar drukkerek is.

Devecseri újra a Haladásban folytathatja. nso.hu

Gaál Bálint pályafutása során alacsonyabb osztályú csapatokban játszott, Ajka, Zalaegerszeg, Sopron, mígnem 2014 nyarán le nem igazolta a Haladás. Az NB I-ben azóta 67 meccsen lépett pályára, ezeken 15 gólt szerzett. A 15 élvonalbeli találatából 7-et pedig éppen idén ősszel. Holnapunk több forrásból is úgy értesült jó esély kínálkozik a Vasasba igazolására. Vancsa Miklós klubigazgató az előző héten két új labdarúgó érkezését harangozta be, az egyik lehet a szombathelyi támadó.

Szintén a Haladással kapcsolatos hír, hogy a távozó Hegedűs János pótlását házon belül oldják meg. Vasárnap este már a FociClub.hu is beszámolt róla, hogy Devecseri Szilárdot visszarendelik mezőkövesdi kölcsönéből. Mostanra holnapunk úgy értesült, hogy nem csak Devecseri, hanem Jancsó András is visszatér. Az ősszel a Gyirmótnál szereplő védekező középpályás, középső védő, meghatározó tagja volt a kieső helyen telelő győri klubnál. Jancsó eddig 22 NB I-es meccsen játszott, ebből 10-szer a Haladásban, 12-szer a Gyirmót színeiben. Tavasztól így ismét nevelőklubjában szerepelhet.

Az első évben a feljutás volt a cél Mezőkövesden, bajnokságot nyertünk, jól ment a játék nekem és a csapatnak is – mondta Devecseri Szilárd a haladas.hu-nak – Az NB I-ben a bajnokság elején rendszeresen szerepeltem, majd lebetegedtem, és mire meggyógyultam, Pintér Attila nem változtatott a jó szériában lévő együttesén. Nehéz döntés volt otthagyni Mezőkövesdet, napokig gondolkodtam, őrlődtem, mitévő legyek, megszoktam, berendezkedtem ott, ráadásul a klubnál – a pályamunkástól az elnökig – mindenki nagyon segítőkész volt, nagyszerű embereket ismertem meg. Ugyanakkor annak idején felemás érzésekkel távoztam a Haladástól, jó érzés, hogy most gondoltak rám, és őszintén szólva hazahúzott a szívem. Szeretnék bizonyítani, helyet követelni magam a kezdőben – persze tudom, ez nem lesz egyszerű, kőkeményen meg kell harcolnom a helyemért.

Endrődi Dávid