Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: Sorsoltak az U21-eseknél

Elkezdi szereplését szeptemberben a magyar utánpótlás-válogatott. A nagyválogatott utáni korosztály Eb-selejtezőjét csütörtök délelőtt sorsolták, és nem könnyű csoportba kerültek a mieink.

2437640_w2

„A 2019-es U21-es Eb-t Olaszországban és San Marinóban rendezik meg, a selejtezőkben induló 54 csapatot 9 hatos csoportba osztották be. A magyar válogatott a negyedik kalapból várta a nyoni sorsolást, miután az előző Eb-selejtező sorozatban csak az ötödik helyen végzett csoportjában, és ezzel némileg visszacsúszott a kalapbeosztás alapjául szolgáló koefficiens-ranglistán.” – tájékoztatott az MLSZ.

A mieink csoportjában Ciprus és Málta után húzták a magyar együttest, amely megkapta még Belgiumot, Törökországot és Svédországot.

Fontos tudni, hogy a csoportgyőztes automatikusan kvalifikálja magát az Olaszország és San Marino által közösen rendezett tornára, utóbbinak azonban indulnia kell a selejtezőkön. A négy legjobb csoportmásodik rájátszásban dönti el, mely két együttes juthat még az Eb-re.

Mind a selejtezőben, mind az Eb-n csak 1996. január 1. után született labdarúgók vehetnek részt.

Bár hivatalosan már márciusban indul a kvalifikáció, a magyar együttes csak szeptemberben csatlakozik a mezőnyhöz, és Málta ellen kezdi meg szereplését, míg 2018 októberében a törökök ellen zárjuk a selejtezőt. „Két éve a svédek nyerték az U21-es Európa-bajnokságot, és idén is ott lesznek a döntőben, ez bizonyítja, hogy remek utánpótláscsapatokkal rendelkeznek, de Belgium és Törökország is hasonlóan kemény rivális lesz – mutatott rá az U21-esek szövetségi edzője, Michael Boris az erőviszonyokra. – Nehéz dolgunk lesz, de mindent megteszünk, hogy tökéletesen felkészüljünk az előttünk álló feladatokra. Remélem, jó meccseket tudunk majd játszani, és versenyben lehetünk az Eb-szereplés kiharcolásáért. Több mint hét hónapunk van az első selejtezőig, ebben az időszakban szeretnénk minden szóba jöhető játékosnak megadni a lehetőséget a bizonyításra, és kialakítani a lehető legütőképesebb válogatottat. Az előző sorozatban, a portugálok ellen lejátszott, 3-3-as döntetlennel záruló hazai mérkőzésünk megmutatta, hogy nagyon sok potenciál van a magyar fiatalokban, szeretnénk ezt a teljes sorozatban felszínre hozni. A következő hónapokban a játékosok megfigyelése és kiválasztása a legfontosabb, meggyőződésem, hogy nagyon jó csapatot tudunk majd összerakni, amely képes lesz jó eredményeket elérni a csoportmérkőzések során.”

A csoportbeosztás:
6-os csoport
Svédország (címvédő), Belgium, Törökország, Magyarország, Ciprus, Málta

A mieink programja:
2017:
szeptember 5.: Magyarország – Málta
október 10.: Törökország – Magyarország
november 10.: Magyarország – Svédország
november 14.: Ciprus – Magyarország

2018:
március 22.: Magyarország – Ciprus
március 26.: Belgium – Magyarország
szeptember 7.: Svédország – Magyarország
szeptember 11.: Magyarország – Belgium
október 12.: Málta – Magyarország
október 16.: Magyarország – Törökország

Gavalovits Sándor