Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Futballrajt: mennyire fog hiányozni a házi gólkirály a Halinál?

Ha az égiek is úgy akarják február 18-án folytatódnak a labdarúgó NB I küzdelmei. A következő napokban csapatról-csapatra végigmegyünk, milyen változások voltak a télen. Mik lehetnek az elvárások, mit gondolunk mi, hol is végeznek a szezon végén a csapatok. Azt azért ne felejtsük el, hogy az átigazolási időszak még tart, így további változások lehetnek a csapatoknál.

Talán a legnagyobb veszteségeket a téli átigazolási időszakban a Szombathelyi Haladás szenvedte el, hiszen az ősz egyik felfedezettjét és a házi gólkirályukat is kivásárolták szerződésükből. Nem volt mit tenni, hiszen mindkét játékosért a szerződésben foglalt kivásárlási árat fizették ki a klubok.

haladasfc.huGaál a továbbiakban angyalföldi góloknak örülhet (nyugat.hu)

Gaál Bálint 2014 őszén került Sopronból Szombathelyre, a két és fél év alatt apránként lett meghatározó játékosa a csapatnak. Ezen idő alatt 67 bajnokin 15 gólig jutott. Ebből ráadásul hetet az idei szezonban lőtt, tehát 2016 őszére lett fontos láncszem a Haladás gépezetben. Tavasztól már a Vasasban lődözheti a gólokat, hiszen az angyalföldi csapat kifizette a szerződésben foglalt kivásárlási árát. Hegedűs János 2015 tavaszán mutatkozott be az NB I-ben, majd a 2015/16-os idényt az NB II-es Budaörsnél töltötte kölcsönben. 2016 nyarán visszatért, s Jagodics Márk sérülése miatt egyre több lehetőséget kapott Mészöly Géza vezetőedzőtől. Őt az NB II-es Puskás Akadémia vásárolta ki szerződéséből. Sjoerd Ars, a korábbi holland másodosztályú “gólgép” a korábbi háromszoros holland gólkirályhoz Jack Tuyphoz hasonlóan bebizonyította, hogy a magyar NB I jóval erősebb a holland másodosztálynál. A csatár ősszel egy gólig jutott, nem hullajtottak érte bánatos könnyeket a szombathelyi szurkolók, mikor hazatért a Fortuna Sittardhoz. Leandro Martinez korábban pont Ars miatt került körön kívülre, ezért nyáron hazatért Olaszországba. Az olasz csapatában a harmadosztályú Luccheseben egy gólig jutott, majd télen anyagi okok miatt visszatért a Halihoz. Miután a Haladásnál figyelnek a légiós korlátozás szabály betartására, így várható volt, hogy nem marasztalják, végül az MTK vette kölcsön, vásárlási opcióval. Szintén kölcsönbe került az NB II – es Zalaegerszeghez Angyal Zsolt, aki valamilyen szinten a fiatalszabály áldozata. Az 1994-ben született védő posztján az 1996-os Polgár Kristóf kap rendre szerepet. Ősszel összesen kétszer kapott lehetőséget. Angyalnak egyébként a 2015-ös éve volt igazán jó, hiszen akkor tavasszal 11, ősszel a 19 bajnokiból 18 alkalommal játszott. 2016 tavaszán már csak hétszer küldte pályára Mészöly Géza, míg ősszel a korábban leírtak szerint kétszer.

meszaros_karol5_nagyKarol Mészáros most már a Haladásban dobja be a labdát (dvsc.hu)

Nézzük az érkezőket. Kölcsönből tért vissza Devecseri Szilárd Mezőkövesdről és Jancsó András Gyirmótról. A két védő a távozó Hegedűs Jánost hivatott pótolni. Mindkettejüknek bejött a kölcsön, hiszen rendre szerepet kaptak csapatukban. Közülük Devecseri balhátvédként, míg Jancsó védekező középpályásként is bevethető. Karol Mészáros ellenben kölcsönbe érkezett a Debrecenből. Szokatlan módon januárban egy évre, tehát a következő szezon őszi idényét is a Halinál töltheti. A szlovák focista 2016 tavaszán érkezett Magyarországra, előbb a Puskás Akadémia, majd a Debrecen csapataiban játszott, összesen 23 meccsen, s ezeken 3 gólt lőtt, még a felcsúti csapatban. Ő elvileg Gaál helyére érkezett, akárcsak Gajdos Zsolt, aki a Puskás Akadémiát hagyta ott a Hali kedvéért. Igaz mire aláírt, már nem volt a klub játékosa. Ő korábban három NB I-es meccsen viselte a felcsúti mezt. Azóta megfordult több NB II-es klubnál is, úgymint Békéscsaba, Csákvár, Szolnok. Csaknem két hónapig volt próbajátékon a nigériai Funsho Bamgboye, aki hamar meggyőzte Mészöly Gézát arról, hogy illeszkedhet csapatába, de azért többször tüzetesen szerette volna szemrevételezni. A nigériai focista viszont egyik edzőtáborban sem tudott részt venni vízumproblémák miatt. Ő inkább a jövő embere lehet, hiszen csak 1999-ben született.

Kik azok akik után MLSZ-pénz jár?  Az 1996.01.01 után született játékosok. Több klub bírálja az MLSZ azon törekvését, hogy minél több ifjú saját nevelésű focistát vessenek be a csapatok, pedig, ha belegondolunk egy 1996.01.01 után született labdarúgó, idén már 21 éves lesz.

A Haladás az akadémiák közül olyan speciális hely, ahol tényleg rendre lehetőséget kapnak a fiatalok. Míg egy másik akadémiai csapat rendre kiöregedő játékosokat szerződtet, a Halinál rendre nem két, hanem három 1996.01.01 után született fiatal lépett pályára.

polgarPolgár Kristóf nyár óta a Haladás játékosa (haladas.hu)

Jancsó András korábban 10 meccsen viselte a Hali mezét, míg ősszel 12-szer a Gyirmótét. Tavasszal megjöhet számára is az áttörés és a Halinál is meglehet számára a hely a kezdőcsapatban, hiszen Hegedűs János pótlására hozták vissza.

Polgár Kristóf korábban az MTK-ban nevelkedett, míg az előző években a Liverpool akadémiáján pallérozódott. 2016 nyarán hozták haza a Haladáshoz, s ősszel bizonyította is, hogy hasznos játékos, aki nagy jövő előtt állhat.

Dombi Gergő 1999-ben született, tehát még jó pár évig a Haladás konyhájára hozhatja a “kora miatti lóvét”. Ősszel hét meccsen kapott lehetőséget Mészöly Gézától, jobbára élt is vele, de azért ne felejtsük el még csak januárban volt 18 éves, így játékában ott a hibalehetőség.

Kiss Bence az utolsó fordulóban küldte be csereként Mészöly Géza, aki így már NB I-es játékosnak mondhatja magát. Ő is 1999-ben született, tehát még a jövő bőven előtte van. Ráadásul ő még csak júliusban lesz 18 esztendős.

Kiss Tamás is az utolsó fordulós Videoton elleni bajnokin mutatkozott be az NB I-ben. Ő még Kiss Bencénél is fiatalabb, ráadásul ő “speciális focista”, hiszen az első 2000-es labdarúgó volt aki pályára lépett a magyar első osztályban.

Rácz Barnabás ősszel végre megmutatta mire képes. Ő is 2014/15-ös idényben mutatkozott be az NB I-ben, míg 2015/16-ban Sopronban szerepelt kölcsönben. Ősszel visszatért, s azóta kirobbanthatatlan a csapatból. Az összes (19) bajnokin játszott, s ezeken két gólt szerzett.

Szőke Dániel 1998-ban látta meg a napvilágot, az NB I-ben összesen egy percet volt eddig a pályán, a Ferencváros elleni 2-0-ás diadal alkalmával.

Tóth Máté, aki nyáron közötte meg első profi szerződését a Haladással, akkor a bátyjával Tóth Martinnal együtt írtak alá, de a tesó az őszt már kölcsönben az NB II-es Dorognál töltötte. Az 1998-as születésű középpályás általában csereként lett bevetve, de összesen 15 meccsel zárt, így mondhatjuk, hogy a keret egyik fontos játékosává vált.

Helyezés a bajnokság végén: 5-8

kiralyKirály Gábor a válogatottban már nem, a Haladásnál még a kapuba állhat (nso.hu)

A jelenleg hetedik álló együttes feljebb lépne legalább eggyel. Nehéz lesz hiszen házi gólkirályukat elvesztették, ráadásul kapusfronton sem állnak valami jól, hiszen négy hálóőr van az első keretben, ráadásul közülük kettő válogatott, de ők rendre megsérülnek. Rózsa Dániel biztos, hogy a tavaszt kihagyja, míg Király Gábor az ősz jó részét volt kénytelen kihagyni. Az áprilisban már 41.születésnapját ünneplő kapus ráadásul a felkészülés alatt is meghúzódott. Így az ősszel bemutatkozó 1995-ös születésű Gyurján Márton és a 93-as Lévay Gergely maradt, aki ráadásul még nem védett az élvonalban. A napokban felmerült, hogy Kemenes Szabolcsot szívesen látnák Szombathelyen, de egyelőre ebből nem lett semmi. A védelem ősszel jobbára így állt fel: Polgár, S. Wils, Hegedűs, Bosnjak, az ifjú hátvéd távozott, helyére valószínű egy másik ifjú Jancsó András kerülhet, de a korábbi válogatott Devecseri Szilárd sem azért tért vissza, hogy a padon üljön. Védekező középpályásként Iszlai Bence helyet biztos, mellette jobbára az “erdélyi Xavi” Kovács Lóránt játszott. Egy sorral előrébb Gaál helyét Karol Mészáros veheti át, mellett Rácz Barnabás és Halmosi Péter lehet a biztos pont, míg legelöl az ausztrál Williams onthatja a gólokat, hacsak be nem toppan a hőn várt Mervó Bence. Tehát az átigazolási időszak utolsó napjaiban még érkezhet Szombathelyre új játékos, egy a kapuba, egy a csatársorba. De rendre szerepet kapnak az ifjoncok, úgyhogy a Haladás a nem szombathelyi szurkolóknak is egy szimpatikus csapat, mely a fiatalos lendületével a dobogó közelébe kerülhet.

Endrődi Dávid