Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Futballrajt: kilépni a döntetlenek árnyékából

Ha az égiek is úgy akarják február 18-án folytatódnak a labdarúgó NB I küzdelmei. A következő napokban csapatról-csapatra végigmegyünk, milyen változások voltak a télen. Mik lehetnek az elvárások, mit gondolunk mi, hol is végeznek a szezon végén a csapatok. Azt azért ne felejtsük el, hogy az átigazolási időszak még tart, így további változások lehetnek a csapatoknál.

Kilencszer játszott az őszi idényben döntetlent az Újpest, ennek is köszönhető, hogy csak a hatodik helyen telelnek. Pedig a borúlátó drukkerek még a kiesést sem tartották lehetetlennek, hiszen a 2016 tavaszi eredmények alapján a lila-fehérek búcsúztak volna az NB I küzdelmeitől. Erre fel nyáron kizárták a csapatot az átigazolások regisztrációjából, így nem nevezhettek újabb focistát a bajnokságba, s ez a büntetés fenn maradt tavasszal is. Az újpestiek így az előző idényben gyengébben teljesítő kerettel voltak kénytelenek felvenni a küzdelmet.

Nagy_Tibor_a_DVTK_jatekosa_friss_nagytibor_igazolas1120Nagy Tibor a lila-fehér mezt piros – fehérre cserélte (dvtk.eu)

Miután nem regisztrálhatnak új játékost sok távozója nem volt a liláknak. Egyedül Nagy Tibor hagyta el Nebojsa Vignjevics csapatát, aki Diósgyőrben rúgja tovább a bőrt. Ősszel 15 NB I-es meccsen viselte a csapat mezét, mikor sérüléssel küzdött a középpályás Balázs Benjámin pótolta, valószínű ő fogja tavasszal is.

Egyetlen érkezőt írhatunk fel, ő is az Újpest II. csapatától érkezett. Szűcs Kristóf ősszel rendre pályára lépett az NB III-ban, így részese lehetett a csúfos szereplésnek, hiszen egyetlen pontot nem sikerült szerezniük Víg Péter tanítványainak. Szűcs egyébként jobbhátvéd, így nagyjából Nagy Tibort pótolhatja.

A vezetőedző évek óta Nebojsa Vignjevics, aki szokásához híven csodát tett a IV.kerületben. Felrázta a tavasszal gyengén szereplő csapatát, s ugyan nem a hagyományokhoz méltó a 6.hely, de a tavaszi eredmények alapján búcsúra kényszerülő csapat, így nem is végzett olyan rossz helyen. Ráadásul, ha néhány döntetlenét három pontra cserélte volna, a dobogó is meglehetett volna. De volna, ugyebár nem játszik.

Kik azok akik után MLSZ-pénz jár?  Az 1996.01.01 után született játékosok. Több klub bírálja az MLSZ azon törekvését, hogy minél több ifjú saját nevelésű focistát vessenek be a csapatok, pedig, ha belegondolunk egy 1996.01.01 után született labdarúgó, idén már 21 éves lesz.

Újpesten évekig nem foglalkoztak a fiatalok után járó pénzekkel, illetve a légiós szabályt sem tartották be az előző idényben. Ezzel szemben ősszel rendre maximum három külföldi volt a pályán, s mindig legalább egy fiatal a pályán volt.

137808_kecskes_akosKecskés Ákos tavasszal is biztos pont lehet (csongradfoci.hu)

Kecskés Ákos az olasz Atalanta kölcsönjátékosaként érkezett másfél éve Újpestre. Az első fél évben összesen egyszer vetette be a szerb edző, de tavasszal már kezdett magának helyet követelni a kezdőcsapatban, míg ősszel kihagyhatatlan lett. Másfél év alatt 23 NB I-es meccsen viselte a lila-fehér mezt. Tavasszal is, ha nem jön közbe semmi biztos, hogy végig pályán lesz az utánpótlás válogatott középhátvéd.

Pávkovics Bence 1997-ben született, s 2015 tavaszán a Pécs színeiben lett élvonalbeli játékos. Akkor egy meccsen viselhette a piros-fekete dresszt, míg nyáron a PMFC kizárása miatt elhagyta Baranya megyét s Újpestre szerződött. Az első évében az NB III-as csapatban játszott, majd 2016 nyarától, az átigazolási kizárásnak is köszönhetően egyre több lehetőséget kapott Vignjevics mestertől. Ősszel tizennégyszer játszott a bajnokságban, s tavasszal is alternatívája lehet Kecskés Ákosnak vagy Kálnoki-Kis Dávidnak.

Szűcs Kristófról feljebb írtunk, hogy ősszel még az NB III-as csapatban játszott, tavasszal már az NB I-ben is bemutatkozhat az 1997-ben született jobbhátvéd.

Tőth Patrik eleddig 11 NB I-es meccsen 1 gólt szerzett. Ezt a számot másfél év alatt érte el úgy, hogy 2016 tavaszán Budaörsön játszott kölcsönben. Nem tudott helyet követelni magának a csapatban ősszel, pedig Perics sérült volt, így az eddig gólt sem szerző macedón Angelov vagy a 32 éves Lázok János volt a csatár.

Bauer Péter és Gera Zoltán egy 1998-ban született hátvéd és egy 1997-ben világra jött csatár, már egy éve a felnőtt keret tagja, de az NB I-ben még nem sikerült bemutatkozniuk. Talán tavasszal eljöhet az ő idejük is.

Helyezés a bajnokság végén: 5-8

Először még hátrább vártam volna az Újpestet, de végül az 5-8.hely valamelyikére várom őket. Miért is? A kapuban ugyan gondok vannak, pedig három kapus is rendelkezésre áll. A kupában Kovács Zoltán védett, míg ősszel Banai Dávid és Balajcza Szabolcs. Közülük Kovács hosszú ideje nem védett bajnokin, míg Balajcza fölött sokak szerint eljárt az idő, Banaiban pedig nem érzik azt az átütő erőt, hogy az Újpest elsőszámú kapusa legyen. Itt azért gondok lehetnek. A téli felkészülési időszakban Banai betegséggel küzdött, a legtöbb időt Kovács töltötte a pályán. Majd kiderül hétvégén kiben bízik a szerb tréner. A védelemben jobb oldalon Balázs Benjámin kezdhet. Az univerzális játékos eredeti posztja középpályás, de egy időben Kaposváron csatár volt, a liláknál ősszel pedig jobbhátvéd. Mellette Kálnoki – Kis és Kecskés játszhat. Lévén Heris sérüléssel küzd. Igaz a belga lehet jobbhátvéd is. Bal oldalon pedig a szintén sokat bírált Mohl Dávid az egyetlen játékos a keretben. A két védekező középpályás Cseke Benjámin és Windecker József lehet. A jobboldalon Hazard vagy Diarra a balon pedig Balogh Balázs rohamoz. Középen a macedón gólgép Enis Bardhi, aki nyáron nagy eséllyel erősebb bajnokságba igazolhat. Elől, ha minden jól megy felépült Mihajlo Perovics, ha ő nem tud pályára lépni akkor Lázok János lesz a csatár. Igaz itt még bevethető Nemanja Andrics is, aki egy gyors csatár, de sokszor még az üres kapuba sem talál be, míg Angelov egy éve alatt 0 NB I-es gólt szerzett. Nem gyenge az újpesti keret, ráadásul már legalább másfél éve együtt játszanak, de azért a dobogó közelébe nem gondolom, hogy oda tudnának érni.

Endrődi Dávid