Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kölcsönben a debreceni szélső

Télen alapos keretátalakításban kezdtek Debrecenben, s elsők között tért vissza addigi kölcsönéből Barna Szabolcs és Varga Kevin is. Mellettük több ifjú a nagyokkal edzhetett, de mindenki úgy gondolta ők lehetnek azok, akik tavasszal pályára is léphetnek a Loki felnőtt csapatában. Mostanra az eldőlt, hogy az újból külföldieket igazoló DVSC Varga Kevint kölcsönadta Cigándra.

varga-kevin-640x360 dvsc.hudvsc.hu

Debrecenben hiába reménykedtek a szurkolók, hogy ismét sajátnevelésű játékosokat fognak bevetni, hiszen a téli átigazolási időszakban Ivan Bobko, Robet Vittek, Karol Mészáros, Ognjen Djelmic, Geoffrey Castillion vagy távozott vagy került körön kívülre. Ennek ellenére az utóbbi pár hétben a kameruni Justin Mengolo, a horvát Ivan Kevala, a venezuelai Frank Feltscher, a bosnyák Haris Handzic és a dél-koreai Hyun – Jun Suk kapott szerződést. Így várható volt, hogy pár ifjú esetleg kölcsönben távozhat. Varga Kevin lett az egyik aki elhagyta Lokit, ő ugyanis kölcsönben Cigándra került.

A Cigánd az elmúlt hetekben már Kuti Krisztiánt és Sándor Tamást is megszerezte a DVSC-től.

Endrődi Dávid