Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: Jelentős büntetések

Nem úszták meg az élvonalbeli együttesek a hétvégi rendbontásokat. A legtöbb esetben hat számjegyű retorziót alkalmazott az MLSZ.

280694_zte_fc_ujpest_fc_1_4_0_2

Kezdjük a Zalaegerszeggel. A kék-fehérek az Újpest ellen léptek pályára, és rendezési hiányosságok okán 500 ezer forintra bírságolta meg őket a Fegyelmi Bizottság. Az ellenőri jelentésben pirotechnikai eszközök használata, illetve az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása szerepelt. Ráadásul rasszista megnyilvánulást is lehetett hallani Diarra labdaérintéseinél. Szintén jelentős, 400 ezer forintot fizethet az Újpest, amelynek drukkerei pirotechnikai eszközöket használtak, valamint szidták riválisukat.

Nem múlt el szankció nélkül a Fradi – Honvéd találkozó sem. A hazaiakra 100 ezer, míg a kispestiekre 250 ezer forintos bírságot szabott ki a testület. Mindkét oldalnak az ellenfél szidalmazása, rendezési hiányosságok miatt kell bűnhődnie, a Honvédnak ráadásként bekerült a Botka Endre felé megnyilvánuló verbális agresszió is.

Nem ülhet kispadon Prukner László az Érd elleni visszavágón, és amennyiben a Budafok továbbjut, úgy a következő kör első összecsapásán sem. A tréner két meccses eltiltást kapott, mivel többször is sportszerűtlenül vitatta a játékvezető döntéseit. Emellett a Budafok a következő kupameccsén szövetségi ellenőrt kell, hogy fogadjon, aminek költségeit állnia is kell a fővárosi együttesnek. Az ok, hogy szurkolói tárgyakat dobáltak a játéktérre.

Gavalovits Sándor