Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Benfica nyomába lépne a Porto a Juve ellen! – Beharangozó

Az FC Porto újraírná az olasz és portugál csapatok párharcának történel azzal, ha a Benfica korábbi győzelmeit követően a kék-fehéreknek is sikerülne legyőznie a Juventust az európai kupaporondon!

A Dragao már készen áll az esti találkozóra!  (Képek: uefa.com)

Az FC Porto és a Juventus eddig három alkalommal találkozott egymással Európában. Először 1984-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) -döntőjében Bázelben, ahol Zbigniew Boniek és Beniamino Vignola találataival a Juve 2:1-re legyőzte az António Sousa góljával csak szépíteni tudó portugálokat.
Ezt követően a Bajnokok Ligája 2001/2002-es szezonjában már oda-visszavágós alapon mérkőztek egymással, akkor az E-csoportban, a Celtic és a Rosenborg társaságában. A csoportot a Juve nyerte 11 ponttal, egy egységgel megelőzve a Portot. A felek Portugáliában gól nélküli döntetlent játszottak, majd az torinói visszavágón a Juventus nyert 3:1-re – Hasonló leosztással vélhetően abszolút elégedettek lennének az olaszok most is!

Az idei sorozat nyolcaddöntőjéig a Porto útja volt rögösebb!

A portugálok selejtezni kényszerültek, mégpedig a selejtezősorozat utolsó körében becsatlakozva, ahol a Juventus egyik legfőbb hazai kihívójával, az AS Roma együttesével találkoztak. A hazai pályán elért 1:1-után a Porto erődemonstrációt tartott az olasz fővárosban, és 3:0-ás győzelmének köszönhetően a csoportkörbe jutott. Itt Fortuna a Leicester City, Club Brugge, Köbenhavn trióval sorsolta össze a portugálokat, akik az angolok mögött 3 győzelemmel, két döntetlennel és egy Leicester elleni vereséggel másodikként jutottak tovább a csoportból.
Eközben a Juventus magabiztosan végzett a ‘H’ jelű kvartett élén, 4 győzelemmel és 2 döntetlennel, megelőzve a Sevilla, Olympique Lyon, Dinamo Zágreb hármast.

A pikáns ígérkező BL-nyolcaddöntőt jobb formában nem is várhatnák a felek!

A Juve a január 15-i Fiorentina elleni veresége óta lejátszott 6 bajnokija mindegyikét megnyerte, közben az Olasz Kupából kiejtette az AC Milant.
Hasonlóan imponáló a Porto mérlege is, hiszen a kék-fehérek mióta január 7-én döntetlent játszottak a Ferreira otthonában, zsinórban 6 bajnokin diadalmaskodtak.

Az uefa.com tájékoztatása szerint  Nuno Espirito Santo és Massimiliano Allegri is teljes kerettel készülhet, komoly sérült és eltiltott nélkül. A találkozó legnagyobb hiányzója a Juvénál házon belül eltiltott, Allegri mesterrel a Palermo elleni találkozót követően összekülönböző Leonardo Bonucci lesz.

Érdekesség: Portugál csapatként a Juventust eddig csak a Benfica tudta legyőzni. A “zebrák” 11-szer találkoztak luzitán együttessel a nemzetközi porondon: 5 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség a mérlegük.

(…) Ha már a két mestert említettük, nézzük miképpen vélekednek a találkozóról, a párharcról, vagy éppen az ellenfélről!

“A csapat készen áll! Szeretnénk két nagyon jó és magas színvonalú találkozót játszani. Nagy kihívás lesz ez számunkra! Az első meccset a Dragao-ban játszuk, erőt kell merítenünk szurkolóinkból, önbizalommal telve kell futballoznunk. Igyekszünk majd a legjobbunkat nyújtani, persze nem felejthetjük el, hogy a Juventus Európa egyik élcsapata!” – mondta a Nuno Espírito Santo, a portóiak vezetőedzője, aki megjegyezte, csapata sohasem becsüli le az ellenfelét, ugyanakkor úgy érzi eljutottak oda, hogy bizony őket sem lehet félvállról venni.

“A Porto nagyon jó csapat! Az elmúlt három évben otthon olyan ellenfeleket győztek le, mint a Chelsea, vagy a Bayern München. Nagyon együtt vannak, és összesen 14 gólt kaptak a szezonban ami dicséretes! Pontosan tisztában vagyunk tehát azzal, hogy milyen ellenféllel állunk szemben! Nehéz feladatunk lesz a továbbjutást illetően, hiszen úgy vélem, a lehetséges ellenfelek közül a Porto a legrosszabb, akit kaphattunk a sorsolásnál. Ettől függetlenül csak is az aktuális találkozóra kell koncentrálnunk, nem szabad hagyni, hogy bármi is megzavarjon bennünket” – Így a Juve trénere, Massimiliano Aleegri, aki utolsó mondatával arra is utalt, hogy Leonardo Bonucci fegyelmi okok miatt biztosan a lelátóról nézheti társait a Dragao-ban.

FC Porto – Juventus FC (20:45, Tv: m4 Sport)
Dragao stadion, Vezeti: Felix Brych (német)

Várható kezdőcsapatok az UEFA hivatalos honlapja szerint:

Port: Casillas – Maxi Pereira, Maicon, Marcano, Alex Telles – Danilo H. Herrera, O. Torres – Brahimi, A. Silva, Soares.

Juventus: Buffon – Lichsteiner, Rugani, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Khedira – Cuadrado, Dybala, Mandzukic – Higuaín.