Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

45 millióért vinnék Angliába a Napoli sztárját – sajtóhír

Olasz sajtóhírek szerint Angliában folytathatja pályafutását az olasz Serie A-ban szereplő Napoli olasz válogatott szélsője. A hírek szerint komoly összegért válthat klubot Lorenzo Insigne.

skysports-napoli-real-madrid-lorenzo-insigne_3891758

Olasz sajtóhírek szerint a Premier League-ben köthet ki a Napoli 25 éves olasz válogatott játékosa Lorenzo Insigne, akiért a nyáron egy komoly 45 millió eurós ajánlattal jelentkezhet be a Liverpool. Jürgen Klopp komoly erősítéseket tervezz a nyáron, ugyanis csapata kezd lemaradni a bajnoki versenyfutásban. A vörösök jelenleg az ötödik helye állnak a bajnokságban, azonban könnyen a hatodik helyre eshetnek vissza mivel a Manchester United egy mérkőzéssel játszott kevesebbet.

Lorenzo Insigne 2006 óta tartozik a Napoli kötelékéhez, 2006 és 2010 között a nápolyiak akadémiájának az aktív tagja volt. 2009-ben kapott profi szerződést, 2010-ben előbb a Foggia majd egy évvel később Pescara csapatában szerepelt az alsóbb osztályokban. Az említett két gárdában összesen 78 mérkőzésen lépett pályára és 46 gólig jutott. 2012 óta zsinórban ötödik szezonját kezdte meg a Napoli színeiben és eddig összesen 198 mérkőzésen lépett pályára és 38 gólt szerzett. A nápolyi együttessel egy alkalommal nyert Olasz Kupát és Olasz Szuperkupát.

Insigne szerződése 2019. júniusában jár le az olasz csapatnál és a transfermarkt portál 25 millió euróra taksálja az olasz szélső piaci értékét.