Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pontest ma elküldhetik Debrecenből

Úgy néz ki elfogyott a türelem Debrecenben. A portugál Leonel Pontes 2016 augusztusában vette át az irányítást a Lokinál, de a mélyrepülést nem tudta megállítani. Télen kiálltak mellette a vezetők, de úgy néz ki, a tavasszal megszerzett négy pont kevésnek bizonyul a maradásához.

pontesVajon mit rontottam el? – tűnődhet el a képen Leonel Pontes (dvsc.hu)

A korábbi bajnokcsapat vezetősége kedden ülésezik, ahol napirendre került a portugál vezetőedző jövője is. Két héttel ezelőtt hat pontos ultimátumot kapott (melyet nem sokkal később cáfoltak is), de a Diósgyőr elleni győzelem és a Pakssal szembeni vereséggel nem tudta teljesíteni az elvárásokat. Decemberben elküldték a korábbi légiósok egy részét, mely után azt lehetett hallani, hogy sajátnevelésű fiatalok kerülnek előtérbe. Tavasszal Kóródi Nándor és Barna Szabolcs kapott egy – egy percet, de újból külföldi focistákkal töltötték fel a keretet. A Loki két héttel ezelőtt kieső helyen állt, állítólag ekkor fogalmazták meg Pontessel szemben az elvárt hat pontot. A következő fordulóban legyőzték a Diósgyőrt, mely 3-0-ás győzelem arra tökéletes volt, hogy a nagy riválist megelőzzék, s a DVTK lett így a tizenegyedik. A diósgyőrieknél végbe ment az edzőváltás, tegnap óta hivatalosan is Bódog Tamás az új tréner. Debrecenben esetleg attól is félhetnek, hogy a DVTK új impulzusokra kap, s a két pontos hátrányát hamar ledolgozhatja.

Egyes hírek szerint újból Herczeg András lehetne a szakmai munka vezetője, aki a szezonban már két meccsen ült a kispadon, mikor Kondás Elemér lemondott. Akkor a Gyirmót és a Mezőkövesd ellenében hat pontot szerzett a Debrecen, mely most is jól jönne. A Loki a következő fordulóban a Vasassal, majd a Gyirmót és a Mezőkövesd jön.

Endrődi Dávid