Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: A Haladás legyőzte a Vasast

A hétvégi bajnokin vereséget szenvedett a Haladás a Ferencváros vendégeként, míg ma legyőzte a Vasast, így “hat ponttal közelebb segítette a nagy riválist az angyalföldiekkel szemben. Mai veresége ellenére továbbra is harmadik helyen állnak a piros-kékek, igaz már csak több győzelmének köszönheti a bronzérmes helyet.

hali629nso.hu

Aki a meccs előtt nem figyelt a kezdőcsapatokra, a 10.percben vette észre, hogy nem Király védte a Haladás kapuját. Az ifjú Gyurján Márton ugyanis óriási védést mutatott be, mikor Ádám Martin lövését kiszedte a bal sarokból. A 25.percben némileg váratlanul megszerezte a vezetést a Haladás. Debreceni hazaadás pillanatában megcsúszott, így tőle elkerült a labda, Williams megszerezte kicselezte Nagyot, s ott is volt a gól. A 34.percben Polgár Kristóf lövését védte vetődve Nagy Gergely. Ezzel az első félidőt le is tudtuk, igaz a 43.percben Saglik egy ígéretes lehetőségnél lecsúszott a beadásról, melyet ha elér biztos, hogy meglett volna az egyenlítés.

Egy perccel a második félidő kezdete után megtörtént az egyenlítés, Remili passza után Ristevski remek cselek után a hálóba továbbította a labdát. Az 51.percben újból előny a Haladásnál. Williams kiváló passzára nagyszerűen érkezett Kovács Lóránt, s már ott is volt az 1-2. A 69.perben pedig már két góllal vezetett a Haladás. Williams megint megküzdött a védőkkel s labdát szerzett, majd kicselezte Nagy Gergelyt, s onnantól már nem okozott neki a kapuba találni. A 70.percben Gaál Bálint is beállt, ami nem lett volna olyan nagy szó, ha nem tudnánk, hogy ősszel még a Haladás focistája volt, így először szerepel egykori csapata ellen.  A 83.percben újabb gól, ezúttal a hazaiaktól, egy kiváló beadást követően Saglik fejelt két védő között Gyurján kapujába. A 89.percben Halmosi szabálytalankodott s megkapta érte jutalmát egy sárgalap “személyében”.  Majd három perccel később nem bír uralkodni magán, s kiállítatta magát a bíróval. A Vasas támadott – támadott, de egyszerűen nem tudott már újabb gólt betuszkolni a Haladás kapujába. Jagodics a 92.percben még a gólvonalról is mentett. Majd a 94.minutumban majdnem jött a slusszpoén, Rácz lövését egy óriási védéssel hatástalanította Nagy Gergely.

A lényeg a lényeg, a Haladás elvitte a három pontot a Vasastól, melynek a leginkább a Fradinál örültek, hiszen már csak több győzelmüknek köszönhetően vannak az angyalföldiek a tavalyi bajnok előtt.

Vasas – Haladás 2-3 (0-1)
Újpest
Gól: Ristevski (46.p), Saglik (83.p) ill. Williams (25.p), Kovács L. (50.p), Williams (69.p)
Sárgalapok: Nagy G. (53.p) ill. Wils (23.p), Iszlai (27.p), Kovács L. (53.p), Devecseri (56.p), Rácz B. (64.p), Halmosi (89.p)

Vasas: Nagy – Burmeister, Debreceni, Ristevski – Szivacski (Murka 46.p), Kleisz, Berecz, Hangya – Ádám (Kulcsár 59.p), Saglik, Remili (Gaál 70.p) vezetőedző: Michael Oenning
Haladás:
Gyurján – Polgár, Wils, Jagodics, Devecseri (Hídvégi 84.p) – Iszlai, Kovács (Kiss B. 82.p), Jancsó (K. Mészáros 70.p) – Rácz, Williams, Halmosi vezetőedző: Mészöly Géza

Endrődi Dávid